Többen viszik haza a munkahelyi gondjaikat, mint "be" az otthonit. Főképpen a vezető beosztásban lévőkre és a vállalkozókra jellemző, hogy nem igazán tudják lezárni munkanapjukat, és azt hazatérve is folytatják.
A dolgozók több mint egynegyedét otthon is foglalkoztatják a munkahelyi gondok. Főképpen a vezető beosztásban lévőkre és a vállalkozókra jellemző, hogy nem igazán tudják lezárni munkanapjukat cégüknél, benti tevékenységüket hazatérve is folytatják - derül ki az Ipsos közvélemény-kutatásából, amelyet május végén készített az ország munkavállalóit reprezentáló 600 fő személyes módon történő megkérdezésével történt.
A közvélemény-kutatásból az is kiderült, hogy a munkavállalók egyötöde nem hagyja otthon magánéleti problémáit, azokat kollégáival is megosztja. A családi történéseket sokkal inkább a nők, mint a férfiak szokták megbeszélni munkahelyükön.
Ma Magyarországon nem számít szokatlan és egyedi jelenségnek, ha valaki nem választja szét munkáját és magánéletét. A gazdaságilag aktív emberek 28 százaléka úgy nyilatkozott, hogy a munkája során felmerülő problémák otthon sem hagyják nyugodni, azokat sokszor hazaviszi. A többség - a dolgozók 72 százaléka - azonban megpróbálja munkaidőben befejezni teendőit, a családi közegben azzal általában nem foglalkozik.
Munkájuk jellegéből fakadóan leginkább a fizikai tevékenységet végzőknek van lehetősége arra, hogy otthonukban ne kelljen koncentrálniuk benti dolgaikra - az átlagosnál kisebb részük, alig 18 százalékuk viszi haza gondjait. A szellemi feladatokat ellátók közül a beosztottak tudják leginkább lezárni a munkanapot cégüknél, 22 százalékuk gondolkodik otthon is ilyesfajta problémákon.
A legnagyobb problémával a magas beosztásban lévők küzdenek. A vezetők tekintélyes hányada, 43 százaléka képtelen kikapcsolni: a szabadidejében is rágódik a munkahelyi problémákon. Ugyancsak összefolynak az órák a vállalkozók egy részének életében, körükben is az átlagosnál magasabb (35 százalékos) azok aránya, akiket folyamatosan foglalkoztat munkájuk.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A munkavállalók nagy többsége (81 százaléka) ha bemegy dolgozni, akkor magánéleti, családi problémáit nem viszi magával. Ugyanakkor nem elhanyagolható arányban, 19 százaléknyian vannak, akik munkahelyükön sem tudnak szabadulni otthoni gondjaiktól. A férfiaknak viszonylag kis részének, 11 százalékának figyelmét kötik le az otthoni gondok munkavégzés közben. A nők körében sokkal jellemzőbb, hogy kollégáikkal való együttlétük, beszélgetéseik során is foglalkoznak magánéleti, családi problémáikkal - 29 százalékuknak munkája során is eszébe jutnak privát szférájának történései.
A munkahelyeken szóba kerülő otthoni gondok főképpen a gyerekekkel lehetnek kapcsolatosak, hiszen a harmincas, negyvenes éveikben járó, házasságban, élettársi kapcsolatban élő nők az átlagot jóval meghaladó mértékben - 35 százalékos arányban - tettek említést arról, hogy cégüknél is beszélgetnek magánéletükről. Mindemellett, az elvált nők közül is elég sokan (27 százaléknyian) megosztják kollégáikkal saját, egyéni világuk dilemmáit. A férfiakon kívül azoknak a nőknek a napközbeni gondolatai is kevéssé forognak az otthoni dolgokon, akik hajadonok vagy párkapcsolatban élnek és még nem nevelnek gyermeket vagy házasok, de gyermekük már kirepült a családi fészekből - nagyjából egytizedükre jellemző a figyelem megosztása munkahelyükön.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Nem hosszabbít Dárdai Pállal a Hertha, de…
- Becenevek, hiányos adatok miatt úszott el rengeteg roma ajánlás
- Az önkormányzatnak és a lakosságnak is gondja van a délegyházi bányanyitással
- Egy lépésre a címvédéstől a Ferencváros
- Közel tízezer embert kellett kimenekíteni Harkiv körzetéből
- Vizsgálati fogságba helyezték Robert Fico támadóját