Egy tavaly decemberben született kormányhatározat alapján a kabinet döntött a Nemzeti Egységes Kártyarendszer (NEK) bevezetéséről. A cél az állam által kibocsájtott okmányok és kártyák egységesítése, számának csökkentése, valamint a spórolás.
Vetési Iván miniszteri biztos szerint egy átlag állampolgár jelenleg túl sokféle igazolvánnyal rendelkezik, ezért is van szükség egy egységes szabályrendszerre és szervezeti keret létrehozására. Hozzátette: szabad és korlátozásmentes, sokrétű igényeket kielégítő szolgáltatást kell, hogy biztosítson a Nemzeti Egységes Kártyarendszer mind az állam, mind pedig a gazdasági szereplők számára is. Az egyik legfontosabb, hogy a NEK személyazonosítást tegyen lehetővé, de emellett többek között e-taj funkciókat tudjon támogatni, vagy adókártyaként funkcionáljon - fogalmazott a miniszteri biztos.
Az érintett okmányok között van például a személyazonosító igazolvány, a jogosítvány, a diákigazolvány, a taj-kártya, továbbá az állami intézmények belépői. Idén elsőként a kormánytisztviselői kártyát vonják be az egységes nemzeti kártyarendszerbe, amivel öt-hat kártyát tudnak majd kiváltani. Egy idő után - az útlevél kivételével - eltűnnek a papír alapú okmányok, és minden igazolvány plasztik lesz.
A koncepció alapja az állami irányítás és felügyelet. A biztos szerint fontos a nyílt platform létrehozása, azaz, hogy gyártó független gyártást és egymással kompatibilis kártyatechnológiát valósítsunk meg. A NEK bevezetése a fokozatosság elvét fogja követni, ennek keretén belül a kormánytisztviselői kártya kerül először bevezetésre - mondta Vetési Iván. A Nemzeti Egységes Kártyarendszer struktúráját egy kártyamenedzsment-központ valósítja meg, ahol a kártyakibocsájtás, nyilvántartás és nyomon követés történik.
A tervek szerint a nemzeti egységes kártyarendszer 2012 végéig jön létre.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Marilyn Monroe-tól Billie Eilishig – Dívák és Ikonok a Magyar Zene Házában
- Győrben lesújtott a három csapás szabálya, életfogytiglant kapott egy pedofil
- Több tucat kilométerrel lejjebb találták meg a hajóbaleset áldozatait a Dunában
- Üzent a börtönből a Magyarországon elfogott Antifa-aktivista
- Távoli ország üzent Emmanuel Macronnak
- Háromváros Kerékpáros Fesztivál Békésben: még lehet regisztrálni