17 °C Budapest

Na ettől fél igazán a magyar dolgozó

2011. április 30. 09:02

A magyar, a cseh, és az ukrán munkavállalók tartanak leginkább a munkahelyi ellenőrzéstől - derül ki egy, az Európai Unió 24 országában végzett kutatás elemzéséből.

Az Utasi Ágnes által jegyzett: Szubjektív feszültség és munkastressz a házasok életében című tanulmány számol be ezekről az eredményekről.

Mint ahogy az a kutatásból kiderül, a munkahelyi feszültséget leginkább a vezetők túlzott bizalmatlansága, szigorú kontrollja eredményezi, valamint az, hogy egyéni munkavégzésre és távmunka végzésére kevéssé vagy egyáltalán nincs lehetőség. A probléma leginkább az európai új demokráciákban, azaz a Közép-Kelet-európai országokban tapasztalható.

A vizsgálat során azonban akadtak olyan területek is, amelyeken hazánk pozitív példaként szolgálhat más EU-s országok számára. Így arra a kérdésre, hogy a család léte, a család iránti felelősség, a családfői, családanyai szerep okoz-e olyan mértékű feszültséget, amely nehezíti vagy gátolja a munkahelyi koncentrációt, a svájciak, dánok és szlovénok mellett a magyarok válaszoltak még úgy, amelyből kiderült, számukra jelent legkevésbé zavaró tényezőt a családi felelősségérzet a munkateljesítményben.

A kutatás egyik fő célja volt, hogy a házasok kettős munkaterhelését vizsgálja, azaz azt, hogy az otthoni és pénzkereső munka együttes végzése milyen családi feszültségeket generál. Az európai átlagot figyelembe véve az eredmények azt mutatják, hogy egy dimenzió kivételével minden esetben magasabb a nők által érzett feszültség. A nők és férfiak közti feszültségkülönbség pedig az otthoni feladatokból, házi munkából eredő időfeszültségnek, valamint a kettős munkaterhelésből származó kimerültségnek köszönhető.

Európa régiói szerint vizsgálva a megélt munkastressz Közép-Kelet-Európában a legerősebb, ám a feleségek a régión belül is jelentősen nagyobb negatív stresszt élnek meg mint a férjek. A három másik régióhoz képest minden bizonnyal itt a legkisebb a női emancipáció, erősebb velük szemben az otthoni munkamegosztás területén tradicionális elvárás és jóval kevesebb olyan technikai eszköz áll rendelkezésükre, mely megkönnyíti a házi munkát. A kutatás egyik érdekessége, hogy a munkastressz mértékében legnagyobb nemek közti egyenlőtlenség mégsem itt található, hanem Dél-Európában, ahol a férfiak stressz-mentes, kényelmes életéhez képest a nők élete sokkal nagyobb értékű stresszt jelez.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A munkával összefüggő konfliktusok és feszültség összesített hatása, azaz a munkastressz Ukrajnában, Lengyelországban, Csehországban és Szlovákiában a legmagasabb. A volt szocialista blokk országaihoz képest ebben az összesítésben is előkelőbb helyet foglal el hazánk és Szlovénia. Azaz nálunk és déli szomszédainknál az átlagtól gyengébb a munkastressz, ami azt mutatja, több módot találnak itt a házasok a negatív feszültségek kompenzálására, mint a többi volt szocialista országban. Ebben a felmérésben az élen a dán, norvég, az ír, a holland és a sváci házasok állnak, vagyis a legjobban működő északi demokráciák és a leggazdagabb európai országok állampolgárai (= házaspárai) szenvednek legkevésbé a munkastressztől.

S hogy az európai házastársak min vitatkoznak egymással a leggyakrabban, arra is választ ad a kutatás. Az, hogy a házastársak miként osszák meg egymással a házimunkát, csupán a második helyre volt elég. A veszekedési lista befutója, hogy a partner túl sok időt tölt a munkahelyén és emiatt gyakran későn ér haza.

 

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.05.08 14:46
A tanácsadások során gyakran hallom, hogy a kliens legfőbb vágya, hogy boldog legyen újra. Megélje t...
coachco  |  2024.05.07 19:25
Szeretem a falvakat! Persze nem mindegyik idilli, vannak szomorú falvak is. [...] Bővebben!
hrdoktor  |  2024.05.07 10:13
Életmódtanácsadók és laikusok körében gyakran elhangzik: a pozitív gondolkodás nemcsak a pszichés ál...
perfekt  |  2024.04.23 12:25
A "GINOP PLUSZ-3.2.1.-21 III. ütem keretein belül képzési és bértámogatási lehetőségek vehetők igény...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm