Másfél millió forintos adótartozást halmozott fel Stohl András cége, emiatt a bíróság végrehajtást kezdeményezett ellene - tudta meg a Blikk. Stohl jól menő cégekben társtulajdonos, mindeközben a saját vállalkozásában nem fizette meg az adót.
Stohl kálváriája tavaly kezdődött, amikor ittasan és drogos állapotban közúti balesetet okozott. A karambol után sem kellett nélkülöznie. Sajtóhírek szerint az RTL Klubtól annak ellenére megkapta a fizetése egy részét, hogy hónapokig nem vezetett műsort, majd a ValóVilág negyedik szériájában képernyőre is került. A színművész két színházban, több darabban játszik, mint a balesete előtt.
A televízióban április 12-én lehetett utoljára látni, mert ügyvédje tanácsára úgy döntött, hogy az őszi másodfokú ítélet kihirdetéséig nem vállal tévés munkát. Az elsőfokú ítélet szerint két év négy hónapot kell rács mögött töltenie.
A cégbírósági papírok szerint Stohl és az édesanyja közös tulajdonában van a vállalkozás, amely másfél millió forintos adótartozást halmozott fel annak ellenére, hogy a társaság nem veszteséges. Ruttner György, Stohl ügyvédje elismerte, hogy a színész cége valóban adótartozást halmozott fel, amit azonban folyamatosan törleszt. Az ügyvéd nyilatkozatából úgy tűnik, mintha Stohl méltányosságot kért volna az adóhatóságtól, ugyanis csak akkor fizetheti meg részletekben a tartozását, ha azt a NAV jóváhagyja. Az adóhatóságnál adótitokra hivatkozva nem adtak felvilágosítást arról, hogy Stohl valóban méltányosságot kért és kapott volna.
Az adó befizetése azért okozott nehézséget Stohlnak, mert a balesete következményeként közel kétmillió forintot fizetett a sértettjeinek. Mindezek mellett családfenntartóként saját három lányáról gondoskodik és özvegy nővére négy gyermekét is támogatja. Emellett idős édesanyja megélhetéséhez is havonta hozzájárul egy nagyobb összeggel. Nehézséget okoz Stohlnak, hogy a Nemzeti Színházból járó fizetése is akadozik - ecsetelte Ruttner György.
Az adóhatóság vállalkozásoknál nem mérsékelheti a fennálló adótartozást, csak fizetési könnyítést - halasztást, részletfizetést adhat. A fizetési könnyítés abban az esetben engedélyezhető, ha a fizetési nehézség a kérelmezőnek nem róható fel, vagy annak elkerülése érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben tőle elvárható. Fontos szempont, hogy az adózó fizetési nehézségei átmeneti jellegűek, tehát későbbi időpontban képes megfizetni a tartozását. Az adóhatóság vizsgálja az adózó jövedelmi, vagyoni, szociális körülményeit, illetve a gazdasági tevékenységével kapcsolatos adatokat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara szerint a legtöbb esetben nem kell elárverezni az adósok értéktárgyait. A kötelezettnek ugyanis az utolsó percben is lehetőségük van a tartozás kiegyenlítésére, így a legtöbb esetben a kitűzött árverések jelentős része elmarad. A kamara több évtizedes tapasztalata alapján úgy véli, hogy általában az esetek 10 százalékában kell az árverést ténylegesen megtartani, és a befolyt összegből kiegyenlíteni a tartozást.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- "A vírus feszegeti a határait" - Kemenesi Gábor aggódik
- Támadás ért egy rabszállító konvojt Franciaországban, két fegyőrt megöltek
- Rusvai Miklós: már Magyarországon is megjelenhetett az új Covid-variáns
- Teljes pályazár az M1-esen Győr felé
- Csodával határos orosz menekülés a felrobbantott autóból
- Börtönre ítélték a nádudvari tragédia okozóját