Módosítaná a kormány a Büntető törvénykönyvet (Btk.) - jelentette be tegnap a kormányszóvivő. Új büntetőjogi kategória lesz a költségvetési csalás. Két éves szabadságvesztéssel lehetne sújtani azokat, akik valamilyen szociális juttatással visszaélnek.
A kormány a Széll Kálmán Terv keretében vállalta, hogy szigorítja a Btk.-t, erről született ma döntés. A változás célja, hogy szigorúbban büntesse a közpénzekkel való visszaélést - mondta Nagy Anna kormányszóvivő. Hozzátette: a jövőben nem lesz következmények nélküli, megbocsátható visszaélés, ha valaki például a szociális ellátásokkal csal, azt ugyanúgy lehet majd büntetni, mint az adócsalást.
A szigorítás következtében a Btk-ban létrejöhet a költségvetési csalás fogalma, mely minden olyan visszaélést magába foglal majd, ami kárt okoz a költségvetésnek. Már százezer forintos vagyonvesztés esetén is lehet erről beszélni.
A Btk. szigorítása után kétéves szabadságvesztéssel lesz sújtható az, aki a szociális juttatásokkal, például rokkantnyugdíjjal, táppénzzel visszaél. Ez már 20 ezer forintos összeghatártól büntethető lesz.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Kórházi adósság: nyárra rendezheti a kormány a februárig felgyűlt tartozást
- Több kilométeres torlódások az M1-esen, az egyik az M0-sra is visszanyúlik
- Négy magyar érem vasárnap délelőtt a kajak-kenu világkupán
- Akkora a korrupció, hogy fel kellett függeszteni a parlament működését ebben az országban
- Krausz Ferenc: hamarosan visszajuthatnak az uniós programokba a kizárt magyar egyetemek
- Előretörtek az oroszok, ezreket evakuálnak az ukránok Harkiv megyéből