A magyarországi arányos egykulcsos szja rendszer 2014 végéig valóban egykulcsos lesz - reagált Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter arra az újságírói kérdésre, amely a konvergencia programban szereplő adójóváírás szűkítésére vonatkozott. A tárcavezető egy másik válaszában hangsúlyozta, hogy az állam a jövőben is emeli a béreket a közszférában és nem fagyasztják be azokat.
Senki sem járhat rosszabbul
A pénteken Brüsszelnek elküldött és a hétfőn magyar nyelven is megjelent konvergencia program úgy fogalmaz: "2012-től az adójóváírás átalakítása kb. 180 milliárd forintos, míg 2013-ban kb. 230 milliárd forintos megtakarítást jelent". Vagyis a kormány az adójóváírás szűkítését tervezi.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a szerdai sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva kifejtette: a magyarországi arányos egykulcsos szja rendszer 2014 végéig valóban egykulcsos lesz. De jelenleg még benne van a rendszerben mind a félszuperbruttó, mind az adójóváírás olyan lehetőségként, ami nem 16%-os reálkulcsot eredményez - magyarázta a miniszter, aki megismételte: három lépésben kivezetjük a ciklus végére mind a két elemet.
Ebben az évben vállaltuk és végre is hajtjuk, hogy ne legyen olyan réteg, amelyik rosszul jár. Ezt tartjuk, ezt el is fogjuk érni - hangsúlyozta Matolcsy György.
A nemzetgazdasági miniszter egy másik válaszában kiemelte: a félszuperbruttó növeli az adóbevételeket, az adójóváírás csökkenti. Jövőre az adójóváírás szűkítése a szavai szerint 140 milliárd forintot tesz ki (a konvergencia programban 180 milliárd forintos megtakarítást remél a kormány az adójóváírás átalakításától). Körültekintően kell ezt a két elemet kivezetni - hangsúlyozta a miniszter. Ezek mellé kell tenni a minimálbér-emelést, közszféra bérkompenzációját, valamint a vállalati szektorban bekövetkező - az OÉT-ajánlás szerinti - béremelést. Így senki sem járhat rosszabbul - jegyezte meg.
Nem lesz bérbefagyasztás
A közszféra esetében önök látták, hogy a kormány 5%-os létszám-leépítési és 10%-os dologi kiadási leépítést vállalt - válaszolta egy másik kérdésre a tárcavezető, aki megismételte: a következő években 5%-os létszámleépítéssel számolunk a közszférában. Ez megegyezik a közszféra természetes fogyásával és ezt a természetes fogyást nem pótoljuk - magyarázta a miniszter.
A konvergencia programban az szerepel, hogy az állam a béreket a közszférában emeli, csak a közszféra létszáma csökken, ezért összességében a bértömeg csökken a közszférában - emelte ki válaszában Matolcsy György egyúttal visszautasítva azt a feltételezést, hogy bérbefagyasztás lenne a közszférában.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Portfolio.hu elemzői véleménye emlékeztet arra, hogy a konvergencia programban az szerepel, hogy a közszférában be van fagyasztva a bértábla, a bértömeg és a létszám (a konvergencia program magyar nyelvű változatának 33. és 35. oldalán szereplő információk szerint "2012-ben a közszférában nem emelkednek az illetmények" és "a közszférában a szuperbruttósítás megszűnése 2013-ban az illetmények emelése nélkül is növeli a nettó kereseteket. A következő két évben (a közfoglalkoztatás nélkül) a bértömeg szinten tartását feltételezi a program").
Ezen három feltétel (a bértábla, a bértömeg és a létszám befagyasztásának) teljesülése mellett nem lehet igaz az, hogy a bérekben (eseti jelleggel) kompenzálni lehet az adóemelés mértékét. Matolcsy György létszámcsökkentésre vonatkozó mondata viszont feloldja ezt az ellentmondást, miután explicite elismeri: a konvergencia programban szereplő létszámadatok pesszimistának mondhatók, és a valóságban létszámcsökkentésre készül a kormány. Így a kormány a létszámelbocsátásokban találja meg a fedezetet az eseti bérkompenzációkra a közszférában.
A családi pótlékról
Fenntartjuk a családi pótlék intézményét, megőrizzük a nominális szintjét, de a gyereknevelés költségét elismerjük és kiegészítjük az adórendszeri elemmel. Magyarországon döntő részben javul a családok helyzete - vélekedett Matolcsy.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból