Üzletszerűen elkövetett csalást és más bűncselekményeket, így adócsalást, számvitel rendjének megsértését követte el egy repülőgépgyártó cég Bács-Kiskun megyében. A társaság fejlesztési pályázatokon indult, majd költségeit, több mint egymilliárd forint értékben, fiktív számlákkal igazolta, így az uniós költségvetésnek 132 millió forint, a magyar állami költségvetésnek pedig 38 millió forint kárt okozott.
Az ügy adatai szerint a repülőgépgyártó cég hosszabb ideje pályázatokat nyújtott be infrastruktúrájának, eszközparkjának, műszaki berendezéseinek, informatikai rendszerének fejlesztésére. A társaság beszerzéseiről, a fejlesztési szolgáltatásokról összesen több mint bruttó egy milliárd forint értékű fiktív számlát állított be könyvelésébe, illetve egy részét a pályázatokhoz is benyújtotta.
A pályázati támogatások nagyrészt az Európai Regionális Fejlesztési Alapból származtak, kisebb részben pedig a magyar központi költségvetésből. A gyanú szerint a fiktív számlák felhasználásával az elkövetők az Európai Közösségek költségvetését 132 millió forint, a magyar központi költségvetést 38 millió forint összeggel károsították meg.
Az egy milliárd százmillió forint összegű fiktív számla után 170 millió forint általános forgalmi adót igényeltek vissza jogosulatlanul az adóhatóságtól, és 20 millió forinttal csökkentették adófizetési kötelezettségüket.
A pénzügyi nyomozók a széleskörű nyomozás eredményeként a cég 800 millió forint értékű vagyonát lefoglalták. A társaság bűncselekménnyel gyanúsított képviselője és társa előzetes letartóztatását, illetve házi őrizetét - ahogy azt a nyomozók a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnél kezdeményezték - a Kecskeméti Városi Bíróság elrendelte.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Mivel a nyomozók gyanúja szerint a cég vezetője tettét rendszeres anyagi haszonszerzésre törekedve, üzletszerűen követte el, cselekménye 5-10 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Befutottak a friss számok: így alakultak a régiós üzemanyagárak
- Álmában szurkálta halára édesapját
- Ha a Balaton felé vonatozna, erről jobb, ha tud
- Nagyházi Galéria: egy elveszettnek hitt Zsolnayra is lehet licitálni
- Népszavazást tartanak Moldovában az EU-csatlakozásról
- Veszélyre figyelmeztet a meteorológia – térkép