Kevesebb pénz kerülhet a Civil szervezetek kasszájába az 1%-os adományok után. Az SZJA-csökkentés és a válság hatása érződik a támogatások összegén, amin egyre több szervezet kénytelen osztozni -írja a Napi Gazdaság.
A civil szervezetek többsége ma is az adózók 1%-os támogatásából él, de ez az összeg a válság alatt jelentősen csökkent. A SZJA csökkenés hatása is negatívan érinti a szervezeteket, amelyeknek a száma ráadásul tavaly 3,3%-al nőtt. Amíg tavaly 118 ezer fővel (7%) nött az 1%-ékukat felajánlók száma, addig a felajánlott összeg nagysága 87 millió forinttal (0,09%) csökkent.
Miha Tamás fundraising- szakértő véleménye szerint a szervezeteknek elsősorban az egyéb egész évben támogatást biztosító adományokra kell helyezniük a hangsúlyt, mindezt direkt marketing eszközökkel és az internet előnyeit kihasználva.
A Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) átalakítása révén jelentősen átalakulnak az 1%-os támogatások. A támogatások csak olyanok szervezetek kaphatják a jövőben, melyek konkrét célt fogalmaznak valamilyen érték megőrzése érdekében. A cél nélkül működő egyesületek és alapítványok nem támogathatók. A tisztánlátás kedvéért a már meglévő egyesületeket is újra regisztrálni kell.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Hónapokig tartó áramkimaradásokkal számol az ukrán kormány
- Enyhítenék a marihuána kábítószer besorolását Amerikában
- Imolában száguld a cirkusz – sport a tévében
- Lakat került Székelyföld egyik legnépszerűbb látványosságára
- Kamikaze robottal tartják rettegésben az ukrán katonákat az oroszok - videó
- Zakatol a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz