Nem titok: ennyit keres Stohl András

2011. március 5. 07:02

Minden jel szerint Stohl András újra a csúcson van, már ami a szakmai sikereit illeti. A tavaly ittasan és drogosan súlyos autóbalesetet okozó színészt visszafogadta a közönség a kegyeibe, amit sokasodó színházi szerepei és a havi közel 2 millió forinttal dagadó bankszámlája bizonyítanak a legjobban. Egy felmérés szerint szerint Magyarországon az alapfokú végzettséggel rendelkezők bruttó átlagos jövedelme 130 ezer forint, főiskolai diplomával ennek több mint dupláját, átlagosan 277 ezer forintot lehet keresni havonta, egyetemi végzettséggel átlagosan közel háromszorosát, bruttó 344 ezer forintot. A posztgraduális végzettséggel rendelkezők átlagos havi jövedelme bruttó 453 ezer forint.

Stohl András a Nemzeti Színház múlt héten bemutatott premierjének egyik szerepével együtt jelenleg összesen 10 darabban játszik. A Blikk információi szerint a több mint 250 ezer forintos alapgázsija mellett 30-40 ezer forintot kap előadásonként, ami a márciusi 16-i színpadi fellépésével számolva közel egymillió forintot kóstál.

A ValóVilágért havonta 600 ezer forint körüli honoráriumáról, és a szinkronszerepeiért kapott összegekről sem, amelyekkel együtt bizony már nagyjából kétmillió üti a markát. Stohl korábbi nyilatkozataiban is elárulta, hogy bizony muszáj eltartania a családját, Ancsika és három lánya megélhetéséről akkor is gondoskodnia kell, ha a bíróság letöltendő szabadságvesztésre fogja ítélni balesete miatt.

Nyugdíjrekord: havi egymillió forint felett a magyar csúcstartó

Mint arról a Pénzcentrum.hu is beszámolt, december közepén a tárgyaláson a bíró egyebek mellet megkérdezte a színésztől, hogy mennyi a havi keresete, amire Stohl úgy válaszolt: "másfél millió forint".

A színésznek amire minden bizonnyal szüksége is lesz a pénzre, hiszen március 31-én valószínűleg már ítélet fog születni ellene a május 8-án történt közúti balesete miatt, amiért komoly kártérítés fizetésére is kötelezhetik, de akár még több hónapos szabadságvesztésre is ítélhetik.

Nem csak Stohl keres jól Magyarországon...

Biztos sokan elgondolkodtak már azon - különösen a fizetési jegyzékük böngészése közben -, hogy vajon mennyit keresnének most, ha annak idején egy másik szakmát választanak. A találgatásoknak ezennel vége, ugyanis megjelent a Fizetesek.hu legfrissebb felmérése, melyben azt vizsgálták, milyen jövedelmekkel rendelkeznek a munkaerőpiacon a különböző szintű iskolai végzettséggel rendelkező alkalmazottak. Az eredmények alapján egyértelműen megállapítható, hogy a tanulás az egyik legjobb befektetés.

Átlagbérek iskolai végzettség szerint

Az internetes bérfelmérésbe bevont közel 80 ezer önkéntes adatai alapján kiszámított átlagok szerint az alapfokú végzettséggel rendelkezők bruttó átlagos jövedelme 130 ezer forint, főiskolai diplomával ennek több mint dupláját, átlagosan 277 ezer forintot lehet keresni havonta, egyetemi végzettséggel átlagosan közel háromszorosát, bruttó 344 ezer forintot. A posztgraduális végzettséggel rendelkezők átlagos havi jövedelme bruttó 453 ezer forint.

 

A szakmunkás képzők volt diákjai átlagosan bruttó 142 ezer forintot, az érettségizettek 166 ezer forintot keresnek. Az OKJ végzettséggel rendelkezők átlagjövedelme bruttó 165 ezer forint.

Átlagbérek iskolai végzettség és szakmai tapasztalat szerint

A pályakezdők - akik egy évnél kevesebb szakmai tapasztalattal rendelkeznek az adott végzettséghez köthető munka területén - jövedelmi adatait összehasonlítva azt látjuk, hogy az alapfokú végzettségűek átlagosan havi 111 ezer forint kezdő fizetésre számíthatnak, míg érettségivel havi 141 ezer forint, OKJ végzettséggel havi 143 ezer forint a kezdő bér. A főiskolai diplomával rendelkezők első fizetésként átlagosan bruttó 210 forintot vihetnek haza, egyetemet végzett pályakezdő társaik átlagban 247 ezer forintot, míg a posztgraduális végzettség a végzést követő első évben is már bruttó 429 ezer forint jövedelem elérését teszi lehetővé átlagosan.

 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)


Jobban nyílik az olló a főiskolai és egyetemi végzettségűek között a pályán eltöltött évek számával: 6-10 év szakmai tapasztalattal a főiskolai diplomával rendelkezők átlagjövedelme bruttó 343 ezer forint, az egyetemi diplomával rendelkező munkavállalóké bruttó 464 ezer forint. A posztgraduális diplomások átlagjövedelme 6-10 év munkatapasztalattal 493 forint.

Diplomás bérek iparágak szerint: nem a bankárok keresnek a legjobban!

Érdekes néhányat kiemelni az egyetemi végzettséggel rendelkezők átlagjövedelmeiből az iparágak szerinti összehasonlításból. A legmagasabb fizetésre a diplomások a telekommunikáció területén várhatják, itt 523 ezer forint az átlagbér.

Sokat elárul a bérszintekről az is, hogy mely három szektorban a legalacsonyabb a diplomások bére. Az egészségügyben 261 ezer forint az átlagjövedelem, az alsó-, közép-, és felsőoktatási intézményekben dolgozók átlagbére 195 ezer forint. A művelődési központokban dolgozók átlagos fizetése 182 ezer forint.

 


További érdekesebb fizetési adatok:

A leasing területén dolgozó diplomások átlagjövedelme havi 484 ezer forint. A szállítmányozás, logisztika területén 476 ezer forint, az ingatlanszektorban havi 471 ezer forint, a bankszektorban, pénzügyi területen dolgozóké 469 ezer forint, az információs technológiákkal foglalkozóké 453 ezer forint, a gyógyszeriparban 434 ezer forint, a vegyiparban 423 ezer forint, a földgázszolgáltatás területén 418 ezer forint.

A gépiparban a havi átlagfizetés 401 ezer forint, az autóiparban bruttó 389 ezer forint. Az állami szervek alkalmazottai átlag 325 ezer forintot keresnek, az építőiparban 316 ezer forint. A könyvelés, könyvvizsgálás területén átlagosan 314 ezer forintot keresnek a munkavállalók.

 

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.05.08 14:46
A tanácsadások során gyakran hallom, hogy a kliens legfőbb vágya, hogy boldog legyen újra. Megélje t...
coachco  |  2024.05.07 19:25
Szeretem a falvakat! Persze nem mindegyik idilli, vannak szomorú falvak is. [...] Bővebben!
hrdoktor  |  2024.05.07 10:13
Életmódtanácsadók és laikusok körében gyakran elhangzik: a pozitív gondolkodás nemcsak a pszichés ál...
perfekt  |  2024.04.23 12:25
A "GINOP PLUSZ-3.2.1.-21 III. ütem keretein belül képzési és bértámogatási lehetőségek vehetők igény...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 8. 21:14
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem