14 °C Budapest

Új névvel bővült a celebnyugdíjasok listája: ő is csak 50 500 forintot kap

2011. február 9. 05:20

Földes László Mint arról már korábban is beszámoltunk, egyre több magyar híresség gazdagítja a kisnyugdíjasok táborát. Akad köztük olyan, aki már több mint fél évszázada nem engedi el a mikrofont, és akad olyan is, aki kényszerű sokad virágzását éli. Sokan arról panaszkodnak, hogy évtizedes munkásságuk után alig 30-50 ezer forint a havi ellátásuk, ezúttal Földes László "Hobo" árulta el, hogy mekkora nyugdíjat folyósítanak neki.

Az énekes 66. születésnapján, zenekarának megalakulása után 33 évvel február 11-12-én búcsúkoncertre készül a Hobo Blues Banddel - derül ki az énekes Heti Válasznak adott interjújából. Földes László a hetvenhez közeledve sem igazán teheti meg, hogy hátradőlve éljen a jogdíjakból.

"Január 1-jétől 48 700 forintról 50 500 forintra emelték a nyugdíjamat - ebből nem lehet megélni, és a lemezeladásokból sem. A 30 éves HBB-koncert előtt felhívtak a Hungarotontól, hogy az 1984-es Vadászat című albumért a színpadon szeretnék átadni az aranylemezt. Kérdezem, mennyit adtak el belőle, mondják, 106 ezer példányt. Elnézést, mondom, de mi már a megjelenés évében megkaptuk az aranylemezt a 106 ezer példányért - azóta nem adtak el egyetlen lemezt, kazettát vagy CD-t sem?"


"Hatvanéves zenészek kezdtek turnézni, mert a jogdíj szinte megszűnt, és nem tudják fenntartani az életszínvonalat. Játszottam hajléktalanoknak, árváknak és a köztársasági elnöknek, énekeltem bluest, verset, rock and rollt, felléptem Erdélyben és börtönben is.

Francios Villon balladája (Faludy György fordítása) a Hobo Blues Bank előadásában(Forrás: youtube.com)

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az élő zene nem romlott el. A szocializmusban nem kaptunk pénzt a lemezekért, olyan rossz szerződéseink voltak, ma meg már hiába is lennének jobbak: a piac tönkrement" - tette hozzá a művész.

Tegnap jött a hír: Hét magánnyugdíjpénztár a létszámminimum alatt + táblázat

Tájékoztató az egyes művészeti tevékenységet folytatók öregségi nyugdíjra jogosultságáról

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.05.08 14:46
A tanácsadások során gyakran hallom, hogy a kliens legfőbb vágya, hogy boldog legyen újra. Megélje t...
coachco  |  2024.05.07 19:25
Szeretem a falvakat! Persze nem mindegyik idilli, vannak szomorú falvak is. [...] Bővebben!
hrdoktor  |  2024.05.07 10:13
Életmódtanácsadók és laikusok körében gyakran elhangzik: a pozitív gondolkodás nemcsak a pszichés ál...
perfekt  |  2024.04.23 12:25
A "GINOP PLUSZ-3.2.1.-21 III. ütem keretein belül képzési és bértámogatási lehetőségek vehetők igény...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem