22 °C Budapest

2011-es szupernettók: akár 49%-kal többet is utalhatnak

2011. február 1. 10:32

Ezekben a napokban kapják kézhez a munkavállalók a januári, immár új, egykulcsos SZJA alapján számított jövedelmüket. Sokakban felmerül a kérdés, hogy jelentősen változik-e a fizetési boríték vastagsága az átlagpolgár számára? A kapcsolódó fontosabb információkat foglalja össze Szolnoki Béla, a BDO Magyarország adópartnere.

Az egykulcsos adó bevezetése összességében nagyjából 300-350 milliárd forinttal hagy többet a piaci szereplőknél. A személyi jövedelemadó tavaly még kétkulcsos volt, az alsó mérték formális 17, illetve a felső 33 százalékával szemben az idén az egységes16 százalékos kulcs érvényesül, az un. "szuperbruttóként" bevezetett adóalap-kiegészítéssel valójában 27 százalékkal magasabbak a tényleges kulcsok. A fentiekből első olvasatra is látszik, hogy az új adómértékekkel a magasabb jövedelmi kategóriában levő személyek járnak a jobban.

Az új rendszer leglényegesebb pontja a családi kedvezmények átformálása, így több tényezőtől, elsősorban a fizetés nagyságától, illetve a nevelt gyermekek és eltartottak számától, valamint az adójóváírástól függ, hogy ki mennyivel jár jobban vagy rosszabbul az új adószabályokkal. A nyertesek általánosságban a közepes jövedelmű nagycsaládosok és a magas keresetűek lehetnek, míg a vesztesek az átlag alatt kereső gyermektelenek közül kerülnek ki.

 

(Forrás: BDO Magyarország)


Az adatokból egyértelműen leszűrhető, hogy miközben három gyermekkel egy jól kereső pár havi bevételi többlete könnyen átlépheti akár a 100 ezer forintot is, az új rendszer jóval kevésbé kedvező az alacsonyabb keresetű rétegeknél, főleg a családi kedvezményben nem részesülők körében. Itt bizony sokszor azért kell béremeléshez folyamodni, hogy a korábbi nettó kereset ne csökkenjen. De ebben a körben gondot okozhat az is, hogy az alacsony adóalap miatt az illető személyek nem tudják teljes körűen kihasználni a családi kedvezményt.

További befolyásoló tényező, hogy az adott munkavállaló milyen ágazatban, milyen térségben és szervezetnél, vállalkozásnál dolgozik, mert egyes esetekben akár a bruttó bér csökkentése is előfordulhat: ilyen esetben a nettó béreket néha csupán az SZJA pozitív hatása tartja szinten.

Összességében az egykulcsos adó önmagában pozitív hatással bírhat a gazdaságra, hiszen a lakossági jövedelmek bővülése érezhető módon járulhat hozzá a gazdasági növekedés erősödéséhez, akár a fogyasztáson, akár a megtakarításokon keresztül. Kérdés, hogy a kieső forrásokat milyen áron tudja a költségvetés kezelni. Az pedig csak évek múlva derülhet ki, hogy a családi kedvezmény érezhető hatással lesz-e a gyermekvállalási kedvre is. Ebben a tekintetben ugyanis elsősorban nem a pillanatnyi előnyök, hanem a hosszú távon is kiszámítható szabályozás, a rendszerbe helyezett bizalom megteremtése és egyéb szempontok is meghatározók.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

Az NGM bővítené a családi kedvezményre jogosultak körét
2011. január elsején családi adózás lépett életbe Magyarországon. Az új személyi jövedelemadó rendszer egyben szemléletváltás is, hiszen az állam a gyermek, illetve az eltartott neveléséhez, gondozásához szükséges jövedelmet a családnál hagyja.

A Nemzetgazdasági Minisztérium azonban még igazságosabbá kívánja tenni a családi adózást. Jelenleg ugyanis, ha a szülők elváltak, és egyikőjük, vagy mindkettőjük élettársi kapcsolatba lép, élettársukkal pedig közös háztartást tartanak fent, akkor az élettársak nem jogosultak az adókedvezményre a társuk gyermekei után.

A Nemzetgazdasági Minisztérium szándéka az, hogy ezeknek a családoknak is lehetővé tegye a családi adózást, ezért már dolgoznak az adótörvényt érintő módosításon.

 

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.05.08 14:46
A tanácsadások során gyakran hallom, hogy a kliens legfőbb vágya, hogy boldog legyen újra. Megélje t...
coachco  |  2024.05.07 19:25
Szeretem a falvakat! Persze nem mindegyik idilli, vannak szomorú falvak is. [...] Bővebben!
hrdoktor  |  2024.05.07 10:13
Életmódtanácsadók és laikusok körében gyakran elhangzik: a pozitív gondolkodás nemcsak a pszichés ál...
perfekt  |  2024.04.23 12:25
A "GINOP PLUSZ-3.2.1.-21 III. ütem keretein belül képzési és bértámogatási lehetőségek vehetők igény...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem