A legjobban és a legrosszabbul kereső nemzetgazdasági ágak között majdnem tízszeres a bérkülönbség, több megyében pedig a legjobban fizetettek csak a fővárosi átlagbért keresik meg.
A ValóVilág bombanőjét, Márki Zsuzsit újra felkereste Magyarország vezető férfimagazinja, hogy fotósorozatot készítsen vele, a fiatal lány azonban - attól függetlenül, hogy korábban már levetkőzött - ezúttal nem akarja elvállalni a felkérést.
Emlékezetes, a magyarországi Playboy történetében Zalatnay Sarolta képeivel sikerült eddig a legnagyobb, 90 ezres példányszámban eladni a lapot. Liptai Claudia fotósorozata szintén nagy port kavart: 2009 őszén óriási sajtókampánnyal harangozták be a TV2 sztárjának aktképeit. A bulvársajtó akkor 3 milliós rekordgázsiról cikkezett.
"Egyszer már szerepeltem a Playboyban, de a ValóVilág által ismert lett az arcom. Éppen ezért csak akkor fogadom el a Playboy felkérését, ha legalább háromszor annyit fizetnek a képeimért, mint korábban" - mondta a Blikknek Zsuzsi, aki a pontos összeget ugyan nem árulta el, de nagyjából megközelítené a hétszázezer forintot.
Bruttó átlagfizetések Magyarországon: VV Zsuzsi vezérigazgatói szinten keres
Budapesten keresik a legtöbbet az emberek, de egyre több megye zárkózik fel a 200 ezer forintos átlagfizetésekhez - derül ki a Workania állásportál elmúlt három év fizetési adatait összesítő felméréséből.
2010-ben a felmérésben résztvevők havi jövedelmének átlaga bruttó 218 900 forint volt, ami 11,7 százalékkal magasabb a 2007-es átlagjövedelemnél, ami 195 900 forint volt.
A földrajzi régiók szerinti összehasonlításban minden évben Budapest végzett az első helyen. A változás mértéke a főváros esetében a 2007-es adatokhoz képest 13 százalék, ez azt jelenti, hogy a 2007-es 241 000 forintos értékhez képest 272 200 forintra nőtt az átlagkereset.
2007-ben még Budapest volt az egyetlen terület, ahol az átlagjövedelem meghaladta a 200 ezer forintot, idén már további négy megye adatai lépik túl ezt a határt. Fejér megyében 209 500 forint, Komárom-Esztergom megyében 207.900 forint, Győr-Moson-Sopron megyében 207 300 forint, Pest megyében pedig 201 900 forint az átlagfizetés. Ez 7-11 százalékos növekedést jelent három év alatt.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Évek óta a legrosszabbul fizetett terület Békés megye. 2007-ben is az utolsó helyen állt 149 400 forintos átlagbérrel, bár 7 százalék növekedéssel idén 159 800 forintra nőtt az átlagos bruttó jövedelem mértéke. Ez azonban még mindig elmarad a többi megyéhez képest.
A legnagyobb növekedést az elmúlt 3 évben Heves megye produkálta: 18 százalékkal nőtt az átlagkereset. A legkisebb - 2 százalékos - növekedés Csongrád megyében volt, így a csongrádiak 162 700 forintos átlagbérrel az utolsó előtti helyre csúsztak.
A végzettség szerinti összehasonlítás adatai azt mutatják, hogy az érettségi nélküli középfokú végzettséggel rendelkezők jövedelmének 2010-ben mért átlaga nem változott 2007-hez képest, 142 ezer forint volt mindkét évben. Az érettségizett középfokú végzettségűek jövedelme 5 százalékos növekedést mutatott: 2010-ben 166 000 forint. A felmérés szerint legnagyobb mértékben a posztgraduális végzettséggel rendelkezők átlagjövedelme nőtt, 17 százalékkal: míg 2007-ben 358 400 forint volt, 2010-ben 420 400 forint volt az átlag.
A főiskolai végzettségűek átlagjövedelme 9 százalékkal 271 900 forintra nőtt, az egyetemet végzetteké csak 4 százalékkal, 330 000 forintra. Ugyanekkora mértékben nőtt az OKJ végzettséggel rendelkezők átlagjövedelme is: 2007-ben 160 900 forint volt az átlag, 2010-ben pedig 166 600 forint volt.
A
foglalkozási körök szerinti összehasonlításból is kiderült néhány
érdekes adat: vélhetően a válság hatására a biztosítási ügynökök 25
százalékkal kevesebbet visznek haza, mint 3 éve. A pénzük 237 000
forintról 177 900 forintra csökkent. 24 százalékkal kevesebbet keresnek a
kozmetikusok is, 15 százalékkal a személyzeti tanácsadók. 19
százalékkal kevesebb most a belső kommunikációval foglalkozók átlagbére
is.
Voltak, akiknek nőtt a keresetük, a legjobban - 52 százalékkal - a vezérigazgatóké - a 2007-es 898 000 forintról 1 363 000 forintra átlagosan. A privát bankárok 41 százalékkal, az adótanácsadók 31 százalékkal, az IT-igazgatók 27 százalékkal keresnek többet most, mint 3 éve.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Blues és film – zenés road movie készül Hobo életművéről
- Orosz médiákat tiltottak be az Európai Unióban
- Gyümölcsfák alá rejtette a fiatal fiú holttestét - lépett a bíróság
- Ünnepi műsorok az InfoRádióban – Arénák
- Demkó Attila: Harkiv elfoglalásához kevés az ottani orosz erő
- Szijjártó Péter elmondta, mely országtól függ Magyarország energiaellátása