Amint az a kabinet január közepén induló tavaszi munkájának menetrendjéből kiderül, nem szerepel a kormány terveiben sem a nyugdíj-, sem a közoktatási reform - írja a Napi Gazdaság.
A január 12-én induló tavaszi kormányzati munka menetrendje szerint több, az év során meglengetett nagyszabású terv csúszni fog - hacsak egy-egy rendkívüli kormányülést nem hirdetnek meg ilyen napirenddel. A betervezett témák közül kimaradt például a közoktatási törvény újraírása - miközben a felsőoktatási törvényé napirendre kerül április 20-án.
Ez azt jelenti, hogy a közoktatás rendszere jövőre még bizonyosan nem változik, hiszen ha azt a következő, őszi ülésszakon tárgyalja meg a kormány és az országgyűlés, aligha lehet szeptembertől alkalmazni a szabályait - erre legalább 2012-ig várni kell.
Szintén nem tartalmazza a napirend a kormány többszöri ígérete szerint február végéig nyilvánosságra kerülő nyugdíjreformot. A reformmal kapcsolatos törvények módosítása sem szerepel egyelőre a kormány jogszabály-alkotási programjában, bár ez a lista meglehetősen rövid, valójában nyilván sokkal több törvényt fog módosítani vagy megalkotni a ház tavasszal és nyáron.
A járulékrendszer átalakításának egyetlen nyoma az egészségbiztosításhoz kapcsolódik. Ezek szerint változtatni akar a kormány az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott egészségügyi szolgáltatások szabályain, s a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének, megállapításának és folyósításának kereteit is átalakítaná.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- 7,25 százalékra csökkentette az alapkamatot a jegybank - a nap hírei
- Sándor Ildikó: ma már virtuális közösséget is alkotnak a néptánchagyományok ápolói
- A német külügyminiszter: szerint Volodimir Zelenszkij legitim elnök
- Csaknem 80 éves, felbecsülhetetlen értékű műkinccsel gazdagodott a Pénzmúzeum
- Donald Tusk: az oroszok újabb migráns áradatot zúdítanak Lengyelországra
- 4iG: az Antenna Hungária holding társaságként működik tovább