Döntő tétje lehet a decemberi jutalomosztásnak, a munkavállalók ugyanis ilyenkor döntik el, hogy az adott cégnél folytatják-e a munkát, vagy inkább odébbállnak.
A tavalyitól átlagosan 38 ezer forinttal magasabb 13. havi bérre és 12 ezer forinttal több év végi jutalomra számíthatnak idén a magyar munkavállalók - áll a Workania közleményében. Beosztástól függően leszek olyan segédmunkások, akik örülhetnek, ha egyáltalán kapnak valamit, ugyanakkor a felsővezetők átlagosan 649 ezer forint jutalmat kapnak a 670 ezres 13. havijuk mellé.
2009 végén a 13. havi bérek országos átlagszínvonala 164 ezer forint volt, idén a 13. havi bérszínvonal meghaladja a 202 ezer forintot. Az évvégén kifizetésre kerülő jutalmak mértéke is emelkedik az előző évhez képest - igaz nem ilyen látványos mértékben, de a tavalyi 187 ezer forintos átlaghoz képest az idei províziók országos átlaga meghaladja a 199 ezer forintot.
Nyolcszoros különbség a segédmunkások és a felsővezetők javadalmazása között
A legélesebb különbségek a pozicíószintek szerinti bontásban mutatkoztak. Az a segédmunkás, aki egyáltalán kap 13. havi munkabért, örülhet, ha átlagosan 80 ezer forintra számíthat. Ehhez képest a felsővezetők elégedetten vehetik át a 670 ezer forintos a 13. havi járandóságukat.
Az adminisztratív dolgozók is mélyen az országos átlag alatt kapnak, az ő átlagos 13. havi bérük 141 ezer forint. A műszaki területen szakképzett alkalmazottak már elégedettebbek lehetnek, az őket megillető 217 ezres átlaggal. Középvezetői beosztásban Magyarországon idén 335 ezer forintra lehet számítani 13. havi átlagos jövedelemként.
Az évvégi jutalmak összehasonlítása során a pozicíószintek szerinti bontás hasonló arányokat mutat: egy hazai felsővezetőnek 649 ezer forint jelenik meg jutalomként a bankszámláján.
Nagyobb cégnél magasabbak a jutalmak
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az idén kifizetésre kerülő évvégi jutalmak mértékével kapcsolatban megállapítható, hogy a jutalmak átlagos mértéke az alkalmazotti létszám növekedésével egyenes arányban növekszik. Minél nagyobb alkalmazotti létszámú munkahelyen dolgozik valaki, annál nagyobb összegű 13. havi átlagbérre számíthat.
A tíz munkavállaló alatti mikrovállakozások esetében a 157 ezer forintos 13. havi átlagbér nem éri el az országos átlagot, ehhez képest az ezer fő felett dolgozói létszámú nagyvállalatok munkavállalói akár 233 ezer forintra is számíthatnak pluszban.
A kkv-k dolgozóinak 13. havi munkabére sem éri el az országos átlagot. A legalább 50 fő feletti munkahelyeken lehet csak többet kapni 13. havi járandóságként (213 ezer forint), mint a 202 ezer forintos országos átlag.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Vallási előírások tettek be a Wizz Air utasaink
- Külföldön szavazna az EP-választáson, ez egy fontos szabály
- Csodát tett a magyar edző Kassán
- Imola, női negyeddöntő és végül derbi – sport a tévében
- Se kutya, se drón, se cigi - nagyon komoly szabályokat hoztak a balatoni látványosságnál
- Szakértő: el fogunk jutni oda, hogy az autózás a gazdagok kiváltsága lesz