Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal - megőrizve a regionális szerveződés előnyeit és a működőképesség folyamatosságát - háromszintű szervezetként működik október 1-jétől. A Központi Hivatal és a Regionális Főigazgatóságok mellett erős jogosítványokkal bíró megyei igazgatóságok jönnek létre.
A bekövetkező változtatások az ügyfelek számára semmilyen hátránnyal nem járnak, és az APEH személyi állományában meglévő értékek sem sérülnek. A változtatás legfontosabb alapelve, hogy a hatósági tevékenység és a jogorvoslati fórumrendszer jól elkülönüljön és átláthatóvá váljék.
Ennek szellemében a szakmailag erős megyei igazgatóságok az adózók közelében, helyi szinten végzik az adóztatással összefüggő valamennyi napi feladatot. Az adó-, jövedelem- és illetőségigazolásokat - hasonlóan a korábbi gyakorlathoz - az adózó kérelmére bármelyik megyei igazgatóság kiadhatja, ugyanakkor illetékügyben kizárólag az eljáró hatósághoz lehet fordulni.
A szakmai-törvényességi felügyeletet a jövőben a regionális főigazgatóságok látják el, összehangolják és szabályozzák a hozzájuk tartozó megyei igazgatóságok munkáját, emellett ellátják a másodfokú jogorvoslati feladatokat is. A Központi Hivatal a továbbiakban is elvi, szakmai irányító tevékenységet végez.
A változtatás fontos alapelve volt, hogy az APEH szervezete beilleszthető legyen az átalakuló közigazgatás egészébe, illetve a Vám- és Pénzügyőrséggel megvalósuló integráció után is hatékonyan szolgálja az adózókat.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Új busz közlekedik Budapesten, keddig ingyenes az utazás
- Emberi csontot találtak egy kisváros játszóterénél, mindenki ledöbbent
- Komoly drágulás - éjjel-nappal fizetni kell Siófokon
- Triatlon - Magyar bombameglepetés jöhet az olimpián?
- Megint fordul az időjárás, újra jégeső fenyeget
- A Momentum az EU külügyi és biztonsági főképviselőjéhez fordul az orosz hekkertámadás miatt - a nap hírei