300 ezer fontra, azaz 104 millió forintra perli munkahelyét az a brit köztisztviselő, aki munka közben leesett székéről. A brit közvéleményt felháborította a hatalmas összeg, mivel ez nagyjából a kétszerese annak, amit a súlyos sérült, Irakban harcoló katonák kapnak.
A The Sun című napilap szerint a 39 éves Gian-Paul De Vito-Tracey széke hibás volt, ezért esett le róla, és beverte a fejét a falba. A férfi 80 %-os rokkant lett, és 300 ezer fontos kártérítési pert indított a hivatal ellen, ahol korábban dolgozott.
Fotó: thesun.co.uk
A bulvárlap által közölt fotókon azonban az látszik, hogy De Vito-Tracey sérülése ellenére tovább éli megszokott életét, tesz-vesz a háza körül, sőt, még bútorokat is emelget. A férfi ügyvédei szerint azonban a baleset tartós és súlyos csapást jelent védencükre, aki a jövőben hatalmas hátránnyal indul a munkaerőpiacon.
A munkahelyi balesethez képest az Irakban megsérült brit katonák jóval kevesebb kártérítésre számíthatnak. Volt olyan eset, amikor egy tizedesnek mindössze 98 ezer fontot (33 millió forint) ajánlottak kártérítésként, miután testének 70%-a megégett egy rakétatámadás során (igaz, később felemelték az összeget 163 ezer fontra).
A magyar békefenntartókat háromszoros fedezetre biztosították
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ahogy az eddigi békefenntartás közben történt magyar katonai tragédiák esetében, a múlt heti afganisztáni támadás magyar áldozata után is a Magyar Honvédség állományának biztosítója, a Groupama Garancia Biztosító fizet majd kártérítést.
A Napi Gazdaság úgy tudja, a szolgálatteljesítés közben elhunyt Pappné Ábrahám Judit hozzátartozóinak a biztosító ötmillió forintot fizet ki.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Drámai fotók a letarolt kishajóról, újabb részletek az eltűnt magyar fiatalokról
- Vége az extrém drágulásnak, erős nyári balatoni szezon jöhet
- Segélyeken spórolnának a németek, ez fájna az ukránoknak
- Kemenesi Gábor: a pandémia után most a hosszú Covidra kell sürgősen gyógymódot találni
- Lehetett-e társa Robert Fico merénylőjének, nem zárható ki
- Ez most fáj a Szegednek