Párton belül felvetődött annak a lehetősége, hogy akár 2010. január 1-jéig visszamenőleges hatállyal is eltörölheti a szuperbruttósítást a heteken belül felálló Fidesz kormány - írja mai számában a Magyar Nemzet.
Drasztikusan csökkentené az idei évre vonatkozó adóterhek mértékét amennyiben a megalakuló Fidesz kormány megvalósítja a Magyar Nemzet által közölt tervet, és visszamenőlegesen megszünteti a szuperbruttósítást, miközben a személyi jövedelemadó 17 és 32%-os kulcsait és az ötmillió forintos sávhatárt változatlanul hagyná.
Az intézkedés az éves szinten ötmillió forint feletti jövedelmek esetében a jelenlegi bruttó bérre vetített 40.64%-os határkulcs helyett mindössze 32%-os adóterhet eredményezne. Míg a sávhatár alatt - az adójóváírás csökkenésének hatását figyelmen kívül hagyva - a marginális adókulcs 21.59%-ról 17%-ra esne vissza.
Ezeken kívül az ötmilliós sávhatár meghagyása is jelentős adómegtakarítást eredményezhetne azoknak az adózóknak, akik jelenleg évi 3.9 millió forint felett keresnek. Az életben lévő szabályok értelmében ugyanis a felső kulcs sávhatára "szuperbruttósított" 5 millió forintra vonatkozik, vagyis a bruttó bérre vetítve már 3.94 millió forintnál lép be a magasabb adókulcs. A most megjelent változtatási tervek szerint nem csak a kulcsok csökkenése miatt, hanem a bruttó bérhez viszonyított sávhatár-emelkedés következtében is adómegtakarítást realizálhatnának az évi 3.9 millió forintnál magasabb jövedelmű adózók. Egy évi ötmillió forintos bruttó jövedelemmel rendelkező magánszemélynek például összesen több mint 420 ezer forint pluszpénz maradna a tárcájában 2010-ben.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A leírt változtatásoknak köszönhetően a cafeteria népszerűsége is csökkenhet az adózók körében. Ezt a hatást semlegesítheti, ha az új kormány ismét adómentessé tenné a béren kívüli juttatások egy részét, melyről a hírek szerint szintén folynak egyeztetések a párton belül. A Fidesznél egyébként egy új juttatási forma, a lakhatási utalvány bevezetését is fontolgatják. Ettől a lépéstől a szakértők a bérlakáspiac fehéredését várják.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Szuperhatalmak versengenek egymással azért, ami egyre keresettebb az egész világon
- Volt, hogy 116 ezer szavazat is elég volt egy EP-mandátumhoz
- Csíksomlyói szónok: fiatalok, legyetek nagyon észnél!
- Két kihagyott büntető is belefért, ezüstérmes a Paks
- Ha jól tippelt, 2,355 milliárddal lett gazdagabb
- Történelmet írt a Leverkusen a Bundesligában