Annyira döcög a határállomások egymilliárdos informatikai rendszere, hogy külön eljárásrend került kidolgozásra a hibák kezelésére.
A Vám- és Pénzügyőrség és a rendőrség közös akció keretében csapott le egy illegális cigaretta behozatalára és értékesítésére specializálódott bűnözői csoportra.
A több helyszínt érintő akció apropója egy tavaly elrendelt nyomozás, mely során a pénzügyőr nyomozók 36 millió forint értékű adózatlan cigarettát lefoglaltak, a bűnözői csoport egyik vezetőjét pedig 2009 szeptemberében elfogták és előzetes letartóztatásba helyezték.
Az ügy felgöngyölítése során most sor került a bűnszervezet másik két kulcsfigurájának - egy nyírgyulaji és egy nyírderzsi lakos - elfogására is, akik vélhetően a zöldhatáron csempészett cigaretta felvásárlásához és szállításához szükséges anyagi fedezetet biztosították a láncolatban. A házkutatások során előkerültek különböző bűnözői életmódra utaló és közbiztonságra veszélyes eszközök is, például vipera, nyílpuska, sokkoló, petárdák, betöréshez használható szerszámok, valamint megtévesztésre szolgáló határőrségi feliratok és matricák.
A Vám- és Pénzügyőrség a bűnbanda két tagját őrizetbe vette és indítványozta előzetes letartóztatásukat. Az elkövetők megalapozottan gyanúsíthatók jelentős értékű jövedéki termékre üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett jövedéki orgazdaság bűntettének elkövetésével, melyet a törvény akár 10 évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthat.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Befutottak a friss számok: így alakultak a régiós üzemanyagárak
- Álmában szurkálta halára édesapját
- Ha a Balaton felé vonatozna, erről jobb, ha tud
- Nagyházi Galéria: egy elveszettnek hitt Zsolnayra is lehet licitálni
- Népszavazást tartanak Moldovában az EU-csatlakozásról
- Veszélyre figyelmeztet a meteorológia – térkép