Egy friss felmérés eredményei szerint míg tavaly a internetes csatornák jelentették a legfőbb módszert a toborzásban, addig mára a személyes ismeretségen történő kiválasztás vezet, amit tehát azt jelenti, kapcsolatok nélkül nehéz állást találni - írja a HR Portál.
DGS Global Research Toborzási Trendek 2010 kutatási eredményei szerint a munkáltatók negyedénél még 2009-ben is nőtt a dolgozói létszám, és stagnál a fluktuáció. Ugyanakkor a 20 és 30 évesek körében megnőtt azok aránya, akik váltásra készülnek, sőt, a 30 és 40 év közöttiek is bátrak e téren, egyedül a 40 év feletti munkavállalók esetében nem kell megtartási problémákkal szembenézniük a munkaadóknak - mondta el Dara Péter, a DGS Global Research ügyvezetője.
Ez tehát azt jelzi, hogy a válság ellenére érzékelhető némi mozgás a munkaerőpiacon. Az állásokra rábukkanni azonban nem olyan egyszerű, mivel a cégeknek nem mindegy, hogy mennyi költségből ússzák meg a toborzást: a válaszolók körében kétszer többen használják a személyes ismeretségen történő kiválasztás módszerét, mint egy évvel korábban.
A megkérdezettek háromnegyede eltérő csatornákat használ a vezetők, a szellemi és a fizikai munkaerő kiválasztására. Diplomások esetében általában az Assessment Centert és a strukturált interjút használják, míg pszichológiai eszközöket a középvezetőknél, stressz-interjút a vezetőknél, orvosi alkalmassági vizsgálatot pedig a fizikai munkaerőnél alkalmaznak.
A klasszikus toborzási csatornák mellett sok helyen már belső kiválasztással, képzésekkel, gyakornoki programokkal töltik fel a létszámot és biztosítják az utánpótlást.
A Citibanknál például általában csak alsóbb pozíciókban vesznek fel kívülről munkatársakat, akiket aztán tovább képeznek. A toborzást általában házon belül tehetségmenedzsment és belső fejlesztési programokkal oldják meg.
A British American Tobacconál az iparág rossz hírnevének ellensúlyozására állásbörzéken kívül célzott workshopokat szerveznek, virtuális versenyeket rendeznek, hallgatói önkormányzatokkal tartják a kapcsolatot, hogy megmutassák a BAT szervezeti kultúráját, megismertessék a fiatalokkal a teljesítmény elvárásaikat, karrierlehetőségeiket.
Ugyancsak a gyakornoki programra épít a Magyar Telekom, ahol a pozíciók 60 százalékát belülről próbálják feltölteni.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Megtartáson kevés a hangsúly
A munkáltatók alig 57 százaléka foglalkozik az új munkatársak beillesztésével, ami általában tréning, írásos tájékoztató, komplex beillesztési program, vagy mentor bevonásával történik. A munkáltatók még mindig nem ismerték fel, hogy az erkölcsi megbecsülésnek mekkora súlya van: a dolgozóknak sokkal többet számít a feladatokban rejlő kihívás, valamint ezek honorálása.
Mindenkit lenyomoznak
A kutatásban résztvevő cégek válaszai szerint a munkáltatók kicsivel több, mint kétharmada bizony leellenőrzi a jelölteket, mielőtt felvenné. A HR-esek elsősorban a referenciának és az ajánlásoknak néznek utána, ezt követik a végzettséget igazoló dokumentumok, viszont a netes közösségi oldalak és egyéb internetes források áttekintésétől sem riadnak vissza.
Dr. Soós Andrea ügyvéd, munkajogi specialista szerint ezzel azonban óvatosan kell bánniuk a munkáltatóknak, mivel munka törvénykönyvének 77. paragrafusa szerint: a munkavállalótól csak olyan nyilatkozat megtétele vagy adatlap kitöltése kérhető, illetve vele szemben csak olyan alkalmassági vizsgálat alkalmazható, amely személyiségi jogait nem sérti, és a munkaviszony létesítése szempontjából lényeges tájékoztatást nyújthat. Az interneten közölt adatoknak ilyen formán nincs köze a munkavégzéshez. Ez tehát akár anti-diszkriminációs perek indítását is eredményezheti.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Bilincsbe verve vitték el a sztársportolót
- Meghalt Dabney Coleman
- Egymillió dollárt ért ez a szalvéta - fotó
- A kosárlabda viszi ma a prímet – sport a tévében
- Nyilvánosak a futballistafizetések: két magyar is ott a listán
- A CDU/CSU magasan vezeti a német pártok népszerűségi listáját, Merz is előretört