22 °C Budapest

Melyik országban jár a legtöbb szabadnap?

2009. november 3. 05:32

Szabadnapból sosem elég: a nyári vakáció elvisz belőle legalább egy hetet, ott van a karácsony, meg a tavaszi szünet, meg néha jól esik csak úgy lustálkodni is. Nem könnyű tehát beosztani azt az évi néhány hetet. Lássuk, más országokban mi a helyzet munkahelyi szabadnapok terén!

A Mercer Consulting legfrissebb tanulmánya szerint Brazíliában és Litvániában jár a legtöbb szabadság a dolgozóknak, összesen 41 nap, míg az Egyesült Államok és Kanada áll a rangsor végén- a törvényileg előírt rendes szabadságot, és a munkaszüneti napokat is figyelembe véve. Hazánk a maga évi 33 napjával a középmezőnybe tartozik.

Hazánkban a munka törvénykönyve kimondja, hogy minden munkaviszonyban töltött naptári évben rendes szabadság illeti meg a munkavállalót, amely alap- és pótszabadságból áll. Előbbit az életkor szerint állapítják meg: 25 éves korig 20 pihenőnap, utána kétévente plusz egy szabadság jár. 45 év felett összesen 30 szabadnapot ír elő a törvény.

A törvényileg előírt rendes szabadságon kívül a munkaszüneti napok is növelik az éves szabadnapok számát. Utóbbi tekintetében Japán és India áll az élen, ahol évente 16 "pirosbetűs" naptári napnak örülhetnek a dolgozók. A legkevesebb ünnepnap Nagy-Britanniában, Ausztráliában, és Hollandiában van, évente mindössze 8 nap, ami persze nem is esik feltétlenül hétköznapra. Hazánkban összesen ugye 10 ilyen nap van.

Az Uniós jogszabályok szerint a dolgozóknak legalább 20 nap fizetett szabadság jár, a munkaszüneti napokon felül, amitől a tagországok felfelé eltérhetnek. Az Egyesült Államokban ezzel szemben egyáltalán nincs törvényileg előírt fizetett szabadság, a cégek átlagosan évi 15 napot adnak dolgozóiknak, ezen felül az évi tíz munkaszüneti nappal gazdálkodhatnak a munkavállalók.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.05.01 21:07
Nincs minőségi munkavégzés igazán hatékony koncentráció nélkül. Valljuk be, ez sajnos sokszor neheze...
perfekt  |  2024.04.23 12:25
A "GINOP PLUSZ-3.2.1.-21 III. ütem keretein belül képzési és bértámogatási lehetőségek vehetők igény...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem