Magyarországon egy európai összehasonlítás szerint átlagban 6 %-kal kevesebb nő dolgozik, mint más országokban. A munkavállalás és a munkába állás mérlegelésénél a kisgyermek megnyugtató nap közbeni elhelyezése sokat nyom a latban - mondta Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára.
Az államtitkár szerint jó ütemben halad a kormány nemzeti iskolafejlesztési programja, amelynek keretében pályázat útján 2011-ig 366 tanintézmény és óvoda korszerűsítése valósulhat meg, összesen 104 milliárd forint értékben.
Simon Gábor elmondta, hogy a 255 beérkezett pályázatból 80 milliárd forint értékben már támogattak fejlesztéseket, amelyek döntően uniós forrásokból már folyamatban is vannak. A mérlegelésnél elsőbbséget élveznek az elmaradott térségek iskolái. Az ilyen helyeken ugyanis sok a többszörösen hátrányos körülmények között élő család, és az ő esetükben különösen fontos, hogy gyerekeik jó feltételek között tanulhassanak, amivel esélyük lehet a felzárkózásra.
Az iskolák, óvodák korszerűsítésénél az is szempont, hogy ezáltal a fiatal anyák munkavállalásának lehetőségei is növekedhetnek. Egy európai összehasonlítás szerint hazánkban 6 %-kal kevesebb nő dolgozik, mint más országokban, márpedig a munkába állás során a kisgyermek megnyugtató nap közbeni elhelyezése döntő fontosságú.
Ezért is nagy a jelentősége a tervnek, amely szerint 2013-ig a meglévő 25 ezer további 6600 bölcsődei férőhellyel bővül, amelyre 13 milliárd forintot fordítanak.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Szép ajándékot kapott Lisztes Krisztián a búcsúmeccsén
- Szergej Lavrov kimondta, amit egyetlen ukrán sem akar hallani, de a Nyugat sem
- Túl van az életveszélyen a szerdán meglőtt szlovák kormányfő - a nap hírei
- Drámai fotók a letarolt kishajóról, újabb részletek az eltűnt magyar fiatalokról
- Vége az extrém drágulásnak, erős nyári balatoni szezon jöhet
- Segélyeken spórolnának a németek, ez fájna az ukránoknak