Egyre több román költözik Békés megye déli részébe, a határhoz közel, és innen járnak vissza Romániába dolgozni. Ezzel a kisfalvak ingatlanpiaca ugyan megélénkült, azonban a munkanélküliség továbbra is 20 százalék feletti, ugyanis a magyarokat nem vonzza a romániai alacsony fizetés - írja a Világgazdaság.
Békés megye hazánk egyik legelmaradottabb térsége, azonban a határ közelsége miatt sok román állampolgár költözik az ottani falvakba. Ennek oka, hogy Arad és térsége rohamosan fejlődik, az ottani hatalmas méretű ipari park a város nyugati részén helyezkedik el, így hazánkból már szinte könnyebb megközelíteni, mint Arad keleti feléről.
A leglátványosabb változás a határ menti Battonyán tapasztalható, ahol az elmúlt években több száz ház cserélt gazdát, melyek ára is jelentősen emelkedett. A település polgármestere szerint ez előnyös számukra, hiszen az ideköltöző románok ugyan hazajárnak dolgozni, azonban a megvásárolt ingatlanokat rendbe teszik, és helyben vásárolnak. Sőt, már potenciális befektetők is megkeresték őt, bízik tehát a javulás folytatódásában.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Vitézy Dávid elkerítette saját magát a Népligetben
- Lépett a GVH, változtatnia kell a Vibernek
- Pünkösd: íme az egyházi vezetők ünnepi miséi, istentiszteletei
- Véleményt mondtak a magyar fiatalok: az influenszer inkább reklámozzon, ne politizáljon
- Verstappen beállította Prost rekordját
- Vétó! – Nem a levegőbe beszélt a grúz államfő