Ahogyan az várható volt, a munkaadók képviselői erőteljes kritikával fogadták azokat a terveket, mely szerint a céges telefonok után átalány adót kellene fizetni, kiváltva ezzel a természetbeni juttatásnak minősülő magáncélú használat közterheit- írj a VG.
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének képviselője szerint kizárólag adónövelő intézkedésről van szó, s a tervezet egyáltalán nem áll összhangban az EU szabályokkal.
Kifogásolják a munkaadók azt is, hogy a tervek szerint az adót visszamenőleg is ki kívánják vetni.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Légi bemutató és kényszerleszállás - izgalmas hétvégéje volt Besenyei Péternek - videók, képek
- Csoportos leépítés: több tucat dolgozót küldtek el az Állami Számvevőszéktől
- Lélektani határt léphetnek most át az árak a benzinkutakon
- Tülekedés a dobogó körül - Így néz ki a labdarúgó NB I záró felvonása
- Újabb botrány van kibontakozóban az olimpia körül
- Vádat emelt Brüsszel a Microsoft ellen