Karrier

Tízmilliókat spórolhatnának a cégek a távmunkával

2012. május 22., kedd 14:03
Egy 250 munkavállalót foglalkoztató közepes vállalkozás akár több tízmillió forintot is megtakaríthat évente, ha minden alkalmazottját távmunka keretében foglalkoztatja - mondta az MTI-nek Taivainen Krisztián, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), Elektronikus Adat- és Dokumentumkezelő Szolgáltatók Szakmai Osztályának vezetője az MTI-nek.Taivainen...

Így fedi el a statisztika az egykulcsos adó veszteseit

2012. május 23., szerda 11:45
Teljes homály fedi, mely ágazatokban nem hajtották még végre a munkáltatók a kormány által elvárt béremelést, és emiatt hány munkavállalónak csökkent a nettó bére az adójóváírás megszüntetésének következtében. Ráadásul a statisztikai hivatal adataiból sem lehet ezt kideríteni. A Nemzetgazdaság Minisztérium...

Megkapják elmaradt bérüket a Malév egykori dolgozói

2012. május 22., kedd 16:32
A Malév Zrt. üzemelésének leállása utáni időszakban a légitársaság felszámolását jogszabály alapján kijelölt felszámoló irányítja, kiemelt feladataként kezelve az alkalmazottak járandóságainak kifizetését - közölte kedden a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium annak kapcsán, hogy a légitársaság egykor dolgozói...

Már a személyes adataidban is turkálhat a Miniszterelnökség

2012. május 22., kedd 8:33
Az állampolgárok tájékoztatásához és véleményének megismeréséhez neveket és lakcímeket kérhet ki a jövőben a Miniszterelnökség az ezeket tartalmazó nyilvántartásból - döntött hétfőn az Országgyűlés. Az ellenzék a javaslat parlamenti vitájában aggályosnak ítélte a módosításban foglaltakat.A kihirdetése...

Siralmas helyzetben a legendás magyar színész: nyomorog

2012. május 20., vasárnap 13:03
Pénz, fellépések és asszony nélkül maradt Zana József (73). Ganxsta Zolee édesapja, aki 1967-től nyugdíjazásáig volt a Vidám Színpad művésze, a Blikknek elárulta, siralmas élethelyzetben van. Zana József (73)A színész már nem is emlékszik arra, mikor játszott utoljára, mikor keresett egy kis pénzt nyugdíja...

Nyugdíjbotrány: százmilliós kárt okoztak az álrokkantak

2012. május 19., szombat 16:08
Az olasz rendőrség 56 állítólagos fogyatékost vett őrizetbe Nápolyban társadalombiztosítási csalás elkövetése miatt.A hatóságok közlése szerint a csalók összesen kétmillió euró (mintegy 580 millió forint) kárt okoztak. A nyomozók szerint a háttérben a maffia áll - az elfogottak között van a nápolyi Camorra...

Meglógnak a dohányos vendégek, buknak a kocsmák

2012. május 17., csütörtök 13:37
Bár a hatóságok arról számolnak be, hogy működik a törvényi szabályozás, és negyedére esett vissza a szigorított dohányzási szabályokat megszegők aránya április eleje óta, a jelek szerint a trükközők is elkezdtek taktikázni az öt méteres szabállyal. A nemdohányzók védelméről szóló törvény szigorításának...

Mintha nem lenne válság: itt keresnek munkaerőt

2012. május 17., csütörtök 9:02
Mintha sosem lett volna világválság, akkorát nőtt tavaly a Bosch csoport 11 magyarországi leányvállalatának árbevétele- írja a Világgazdaság. A csoporton belüli szállításokkal együtt 508 milliárd forintra nőtt a forgalom 401 milliárd forintról. A bővülés különösen azért jelentős, mert a járműipar számára...

Az egyházi iskolákban látják a kiutat az önkormányzatok

2012. május 15., kedd 9:32
Egyre több önkormányzat menekítené az iskoláit az egyházakhoz a közelgő államosítás elől - írja a Világgazdaság. A lap szerint az önkormányzatok úgy gondolják, az egyházak képesek lennének biztosítani az anyagi működőképességet, azt pedig nem tudni, hogy más esetben az állam mennyit adna.Ajkán az elmúlt...

Nem túl rugalmasak a munkaidővel a magyar cégek

2012. május 15., kedd 8:34
Magyarországon nem elterjedtek az atipikus foglalkoztatási formák - írja a Népszabadság Online.Magyarországon nem elterjedtek az atipikus foglalkoztatási formák, mint például a részmunkaidő, a távmunka, a megosztott munka, vagy a rugalmas munkaidő.Az Európai Unióban azonban - jórészt a válság hatására...
Érdemes lehet megtakarítását rendszeresen is – akár kisebb összegekben – félretennie befektetési alapokon keresztül. Hosszabb időtávot alapul...
Személyre szabható felülettel, a kiadások és a bevételek tervezésére is alkalmas átutalási naptárral, chat-funkcióval és IP telefonhívással, a gyors ügyintézést...
Gyorsabban szeretne szállítani, ráadásul még több helyre a világon? Bízza a FedExre. Legyen szó importról vagy exportról, expressz vagy economy szolgáltatásról...