Fordulat az időjárásban: kiderül az ég, de ezekben az országrészekben leszakadhat az ég
A fátyolfelhőzet a délkeleti, keleti megyéink fölött vastagszik majd meg, így ezen a területen érdemes csapadékkal is számítani.
A fátyolfelhőzet a délkeleti, keleti megyéink fölött vastagszik majd meg, így ezen a területen érdemes csapadékkal is számítani.
Magyarországon több száz pókfaj él, melyek közül csupán 10-12 olyan, mely a lakásokban is megtalálható.
Magyarországon a tiszavirág már csak alig néhány helyen található meg, így védelme kiemelt jelentőségűvé vált.
A kiadott könyvek 91,5 százaléka magyar nyelvű, de angolul, németül, franciául, sőt lengyel, norvég, finn, ógörög vagy ruszin nyelven is adtak ki könyveket tavaly.
A magyar e-sport-bázis költése elérte a 70 milliárd forintot, vagyis az áremelkedések miatt elmaradó vásárlások ellenére is emelkedett.
Megerősítette a bíróság a versenyhivatal döntését – 22 millió forintos bírságát – a számos hazai influenszerrel reklámozott, a szakhatóság által betiltott fogfehérítő ügyében.
Eddig összesen hétszer fordult elő, hogy százmillió forintot meghaladó jackpotért nem jelentkeztek a nyertesek.
Az exsportoló összesen 30-35 millió forintot csalhatott ki több embertől betegségére hivatkozva, sőt, olyan is előfordult, hogy bérelt lakását akarta eladni valakinek.
Nem szanatóriumba, olvasópróbára jár Gálvölgyi János, aki pénteken már színpadra is lép. A színészlegenda arról beszélt, nem akar már a betegségéről beszélni, előre tekint.
Bödőcs, Fábry, Kőhalmi is szép üzleti évet tudhat maga mögött, igaz, nem mindegyikünk vette ki a megkeresett milliókat.
A kölcsönszerződések alapján 30-35 millió forint közötti összeget szedhetett össze áldozatai átveréséből. Azt nem tudni, hová tűnt a pénz, az exsportoló állítólag szegényesen élt.
Hétfőn egész nap napos idő lesz, amit érdemes kiélvezni: a hét második felétől ugyanis visszatérnek a viharok és a 28 fokos meleg.
Rendőrségi nyomozás folyik annak a korábbi magyar olimpikonnak az ügyében, aki több embert is átvert, és összesen 30-35 millió forintot csalt ki tőlük.
A klímakutatók szerint az elmúlt napok heves esőzései korántsem jelentik azt, hogy nem fog berobbanni hamarosan a kánikula: könnyedén 50 fok is lehet.
Kihúzták a Hatoslottó 2023/23. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a 24. héten már 720 millió forintért játszhatnak majd a játékosok.
Kihúzták az Ötöslottó 2023/23. heti nyerőszámait; a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum.
Az éves beszámolók szerint a Valmar 40 millió forintot fizetett ki osztalékként, de a Tankcsapdának sem lehet egy szava sem a tagok cégeinek bevételeit tekintve.
Május elején a Norbi Update-et 40 millió forintra büntette a GVH. Ennek hatására volt kénytelen eladni Schobert Norbi a cégét, és visszatérni a tornához.
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2023/23. heti, pénteki nyerőszámait. Telitalálat nem született, viszont 3 magyar játékos nettó 894 390 forintot nyert 4+2 találattal.
Ma, szombaton a délelőtt folyamán újra erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, aminek hatására könnyen záporok, zivatarok és felhőszakadások alakulhatnak ki.