Titokzatos haláleset tartja lázban a magyarokat: egy csapat vénember újra akcióba lendült
A legnézettebb film a múlt héten a Szeánsz Velencében volt, az új Kenneth Branagh-féle Poirot-filmsorozat harmadik felvonása.
A legnézettebb film a múlt héten a Szeánsz Velencében volt, az új Kenneth Branagh-féle Poirot-filmsorozat harmadik felvonása.
A rendőrség bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást Babicsek Bernát halálának ügyében.
Októberben nemcsak az évszaknak megfelelően horrorokkal érkezik a Disney+, hanem október 6-tól végre megnézhetjük a Loki 2. évadát is.
Az előrejelzések szerint ma is marad velünk a 25-29 fokos meleg, ami csak szombaton fog egy kicsit enyhülni.
Kihúzták a Skandináv lottó nyerőszámait a 39. játékhéten is, lássuk, elvitte-e valaki a főnyereményt!
Gyermekeknek szánt történelmi ismeretterjesztő könyveket fóliáztak be, a gyermekvédelmi törvényre hivatkozva.
Azért nem dobálja ki a régi bútorait, mert elmondása szerint "más még tudja azokat hasznosítani, jóval kedvezőbb áron, mint ahogyan az üzletekben meg tudná kapni".
Milliós megtekintések voltak a videoklipjein, most azonban targoncáznia kell a megélhetésért a műsor egyik felfedezettjének
Kihúzták a Hatoslottó 2023/38. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a 39. héten 1175 millió forintért játszhatnak majd a szerencsevadászok a hatos lottón.
Ezekben az országokban hiába keresel McDonald's-ot, nincs: meglepő európai helyek is a listán!
A főnyereményt ezen a héten nem vitték el, ezért a következő héten 1 milliárd 530 millió forintért játszhatnak a magyar szerencsevadászok.
Nagyot koppant PSG Ogli: a botrányhős egy kutyával akarta meglepni barátnőjét, de a kiválasztott állat jóval drágább volt, mint amit az egészre szánt.
Őrült pénzért kínálják a belépőket a Magyarország-Szerbia Eb-selejtezőkre a jegyüzérek: van, aki euróban kér nyolcszoros árat a meccsjegyekért.
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2023/38. heti, pénteki nyerőszámait. A főnyereményt ezúttal senki sem vitte el.
Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából a magyar költőt ábrázoló bélyeget bocsátottak ki.
A legnézettebb film a múlt héten a Szeánsz Velencében volt, az új Kenneth Branagh-féle Poirot-filmsorozat harmadik felvonása.
A milliárdos elárulta, ő nem kényezteti el gyerekeit, erre nekik sincs igényük. Fia a cégénél dolgozik, de végig kell járnia a ranglétrát, mint mindenki másnak.
Aki gyakran pörgeti a TikTokot, annak biztos feldobta már a Remény farmot, ahol Juhász Anna szeretgeti a tyúkjait. De ez a csatorna ennél azért sokkal többről szól.
Országszerte erős széllökések várhatóak, miközben záporok, felhőszakadások alakulhatnak ki. A nappali maximumok azonban 24 és 31 fok között lesznek.
Kihúzták a Skandináv lottó nyerőszámait a 38. játékhéten is, lássuk, elvitte-e valaki a főnyereményt!