El sem hiszed, mit mondott G.w.M Azahriah tripla Puskás Aréna koncertjéről
Korábban ugyan nem voltak túl jóban, de tisztázták a sérelmeiket, így nemrég a rapper G.w.M is megszólalt zahriah sikerei kapcsán.
Korábban ugyan nem voltak túl jóban, de tisztázták a sérelmeiket, így nemrég a rapper G.w.M is megszólalt zahriah sikerei kapcsán.
Konkrét számokat nem lehet tudni az esemény pénzügyi részleteiről, ez alapján is meg lehet azonban saccolni, mennyit kaszál az Azahriah-produkció a tripla Puskás Aréna koncertekkel.
Péntek délelőtt óta nem csak az interneten, de még személyesen is hosszú sorokban állnak azok a jegyirodák előtt, akik a 21 éves zenész koncertjére szeretnének jegyet venni.
Nem mindennapi párosításokat kapnak a nézők a csaknem két évtized után feltámasztott celebbunyós műsorban.
Olyan nagy az érdeklődés Azahriah második nagykoncertje iránt is, hogy összeomlott a jegyértékesítési rendszer holnapja.
Az első októberi héten az RTL három, a TV2 négy estét nyert meg a reklámok szempontjából kiemelt célcsoportban. Élesebb verseny a két csatorna közötti különbségen is.
Nagyjából 300 millió forintot kaszálhat duplakoncertje után Azariah. Egy szakértő tételesen felsorolta, mire mennek el a bevételek.
Tarr Bélát életműdíjjal tünteti ki az Európai Filmakadémia. Ezzel a rendező lesz a hatodik, aki részesül ebben a megtiszteltetésben.
Egy második Azahriah-koncertet is meghirdettek a Puskásba, mert az elsőre néhány óra leforgása alatt majdnem az összes jegyet elkapkodták.
Ezek a filmek és sorozatok lesznek elérhetőek novembertől a SkyShowtime kínálatában.
Kiderült, mikor jelenik meg A korona utolsó évada. A sorozatban II. Erzsébetet továbbra is Imelda Staunton alakítja majd.
Reisz Gábor Velencében díjazott filmjét több mint 16 ezer ember látta, rajta van a TOP10-es listán.
Amennyire lehetett, racionalizálták a működést a kaposvári színházban, de a nézőszám csökkenését nem kerülhették el.
Kihúzták a Hatoslottó 2023/40. heti nyerőszámait. Mutatjuk, elvitte-e valaki az 1 milliárd 292 millió forintos főnyereményt!
A zeneiparban az egyik legnagyobb fejtörést a kizárólag mesterséges intelligencia által létrehozott termékek okozzák.
Mutatjuk, elvitte-e valaki a 1,7 milliárd forintos főnyereményt.
Október 5-én mutatták be a mozik Reisz Gábor új, Magyarázat mindenre című filmjét.
Ha van olyan, aki örül annak, hogy rövidülni kezdtek a nappalok, akkor azok a csillagászok - legyenek amatőrök, vagy profik.
Elmondása szerint 12 éves kora óta vágyik arra, hogy megmutassa a nagyvilágnak, mire képes.
Két külföldi játékos bruttó 895 239,60 eurót nyert 5+1 találattal, a legmagasabb magyar nyereményösszeg 174 810 forint volt.