A Skandináv lottó nyerőszámai a 20. héten
Kihúzták a Skandináv lottó 2024/20. heti nyerőszámait. Ezen a héten 4 telitalálatos szelvény volt, így a következő héten 70 millió forint lesz a tét.
Kihúzták a Skandináv lottó 2024/20. heti nyerőszámait. Ezen a héten 4 telitalálatos szelvény volt, így a következő héten 70 millió forint lesz a tét.
Halottnak nyilvánították VV Fannit. A fiatal lány 2017. november 20-án tűnt el az albérletéből, a bíróság megállapítása szerint bűncselekmény áldozata lett, holtteste sosem került elő.
A héten evőversenyen járt a CashTag, a helyszín sokaknak lehet ismerős a TikTok-ról. A versenyzőknek Tung 3 kilós pad thai tálját kellett időre benyomni.
Több mint 10 százalékkal drágultak a fesztiválbérletek tavaly óta, és akkor még nem is fogyasztottunk a helyszínen semmit.
Dárdai Blanka énekesnő nemrég tért haza az Ázsia Expressz című forgatásáról, és az ott tapasztaltak megváltoztatták azt, ahogy a világot látja.
Alig egy héttel a nyitás után bezárt egy amerikai vidámparkban felállított hullámvasút, mely a világ legmagasabb és leggyorsabbjaként lett beharangozva.
Május-június folyamán a szabadtéri strandok is egymás után élednek fel és fogadják a pihenni vágyókat.
Majka a fiával látogatott el a Balázs Kicks-be, de az egyik lábbeli árát nem tudta szó nélkül hagyni.
4 év után Lola, a népszerű műsorvezető otthagyja a köztévét
Nagyon fontos különbség van a szervízdíj és a borravaló között, ezt sokan nem tudják.
Elsőkézből tudhatnak meg mindent a magyar nézők az amerikai belpolitikával és a közelgő választásokkal kapcsolatban.
Az idei év lehet az első, amikor a vendéglátás volumene meghaladhatja az utolsó békeév, a 2019-es esztendő teljesítményét.
Megkezdték az Ötöslottó 2024/19. heti nyerőszámainak sorsolását, melyet ezúttal is élőben közvetít a Pénzcentrum.
A Disney+ még decemberben emelt árat, havonta 3090, évente 30 900 forint a díja
Gerendai Károly Alsóörs új luxuskikötőjében nyithat éttermet sajtóértesülések szerint.
Mike Tyson, a korábbi nehézsúlyú bajnok, és Jake Paul közösségi média influencer és bokszoló nyáron csap össze Texasban.
Rekordáron fog gazdát cserélni és ezzel a legdrágább Harry Potter emléktárggyá válik.
A TikTok ezentúl automatikusan jelezni fogja a felhasználónak, ha a mesterséges intelligencia (AI) által létrehozott tartalmat tekintenek meg.
A kempingezés költségei nagyon változóak lehetnek, mutatjuk milyen akciókat kínál a Lidl és az Aldi a szabadba vágyóknak.
Sok részletet egyelőre nem tudni, csak azt, hogy június elejétől lesz hivatalos a dolog - a bejelentés már megtörtént.