Nagy veszélyben vannak a magyar fiatalok: mi lesz velük, ha hirtelen beüt a válság?
A 18-35 év közötti magyar lakosság több mint 63 százaléka érzi bizonytalannak a jövőjét anyagi szempontból.
A 18-35 év közötti magyar lakosság több mint 63 százaléka érzi bizonytalannak a jövőjét anyagi szempontból.
A 2022 végén előre jelzett borús ingatlanpiaci helyzet végül nem teljesen a várakozásoknak megfelelően alakult idén.
A tendencia alapján úgy tűnik, hogy a munkáltatók is egyre inkább felismerik az öngondoskodás jelentőségét.
Folyamatosan növekedtek a nyugdíjcélú munkáltatói befizetések az elmúlt évek során.
A júliusban bevezetett szociális hozzájárulási adó nem érinti a Tartós Befektetési Számlán (TBSZ) elhelyezett megtakarításokat.
A gépkocsinyeremény-betétből még ma is több százezer van, tízmilliárdokat tartanak benne úgy emberek, hogy meg sem nézik, ők nyertek-e. Az autók negyedéért nem jelentkeznek.
Az OTP Bank ügyfelei számára tegnap délutántól három új wallet alkalmazás is elérhető.
Augusztusban átlagosan 8-18 ezer forintot költöttek cafeteriából hideg élelmiszerre a magyar vásárlók a kártyakibocsátók szerint.
A tanév során sok család tapasztal komoly anyagi megterhelést, különösen az iskolakezdéskor.
Szeptemberben több előre tervezett bankszünnap is lesz az OTP Banknál, amikor egyes funkciók, felületek nem lesznek elérhetőek.
A magyar felnőtt lakosság egyötöde albérletben lakik, 7 százalék pedig a közeljövőben tervezi, hogy odaköltözik.
Növekvő forgalom mellett emelkedett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 56 912,43 ponton zárt pénteken.
Augusztus 28-tól egy akció keretében ismét nyerhetnek lakást a Szerencsejáték Zrt. Játékoskártyával rendelkező játékosai.
Idén április és június között tovább bővült az OTP Bank rendszereiben lebonyolított elektronikus fizetések volumene.
Egy friss felmérés rámutatott, hogy melyek a legjellemzőbb félelmek a nem nyugdíjas magyar lakosság körében az időskorukra vonatkozóan.
Ismét fejleszt a magyar nagybank, ezért pár szolgáltatás nem lesz elérhető. Mutatjuk, pontosan melyik és mikor.
A jobban fejlődők olykor még előzgetik egymást az árversenyben, de vannak területek, amelyek végképp leszakadni látszanak.
Felülteljesített a magyar tőzsde az európai főbb indexekkel szemben. A BUX 289,31 pontos, 0,52 százalékos emelkedéssel, 56 114,41 ponton zárt pénteken.
Az OTP-csoport az elemzői várakozásoknál számottevően jobb, 283,940 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el a második negyedévben.
A legjelentősebb, 2,91 százalékos, 375 forintos emelkedést az OTP érte el a héten, árfolyama pénteken 13 275 forintig, heti forgalma 27,014 milliárd forintig jutott.