Eldőlt az akciós újságok sorsa Magyarországon: színt vallott a Lidl, Spar, Auchan
Miközben az Obi egyetlen huszárvágással kivezette nyomtatott katalógusát, a legtöbb hazai áruházlánc egyelőre nem tervezi a papír alapú akciós újságok bedarálását.
Miközben az Obi egyetlen huszárvágással kivezette nyomtatott katalógusát, a legtöbb hazai áruházlánc egyelőre nem tervezi a papír alapú akciós újságok bedarálását.
Egy júniusi törvényjavaslat alapján, annak elfogadása esetén jelentősen módosulhatnak a hazai online szerencsejáték szervezésével kapcsolatos szabályok.
Indulási bónuszt, bejelentett munkaviszonyt és akár 1000 forintos címpénzt kínál a Kifli az új áruszállítónak.
Mint minden más online piactér, a Marketplace is rengeteg csalót vonz, erre figyelmeztetnek a szakértők is.
A legtöbben 100-300 ezer forintot szántunk az idei nyaralásra, de a pihenni indulók 8 százaléka már 600 ezer forintnál is magasabb összeget szánt rá.
Sokak életébe köszönthet be most egy olyan korszak, amelyben a spórolásé lesz a főszerep és szűkülnek a vásárlási, szórakozási lehetőségek.
Már a 4-6 évesek 90 százaléka használ okoseszközöket – de nem mindegy, hogyan
A legfiatalabb banki ügyfelek közül minden második aktívan használja a bankszámláját, a kicsik számára elérhető számlák majdnem feléhez pedig bankkártyát is igényeltek.
A hagyományos kaparósokon több ízben is elvitték már a 75 millió forintos főnyereményt. Az online sorsjegyeken 2022-ben mindeddig 15 millió forint volt a legnagyobb nyeremény.
Ha valaki négy terméket rendel online, és abból kettőt valamiért visszaküld, 70%-kal magasabb környezeti terhelést okoz, mintha ugyanazokat egy bevásárlóközpontban veszi meg.
Valós lehet az energiakrízis az ország legnagyobb egyetemén. A digitális átállásról szóló végleges döntések a jövő héten születhetnek meg.
Két kiberbűnözőre csapott le a rendőrség. A fiúk igen korán kezdték az ipart.
A válaszadók átlagosan 24 alkalmazást tárolnak készülékükön, amelyek közül 11-et használnak rendszeresen.
A Covid-járvány óriási lökést adott a digitalizációnak itthon, azonban mekkora itthon a digitális jólét?
Elegendő-e a VPN az online életünk védelmére? 5 gyakori kérdésre válaszolnak az ESET szakemberei a VPN megoldásokkal kapcsolatban.
A legtöbb kisértékű csomag Kínából érkezik és legtöbbször műanyag mütyüröket, bizsukat és partikellékeket tartalmaz.
Ma már általános, hogy utazáskor az okostelefonunkon vásárolunk jegyet, vagy ezen mutatjuk be a belépőnket, beszállókártyánkat. Néhány hazsnos tuppel még jobban kihasználhatjuk az online lehetőségeket a nyaralás szervezésében.
A regisztráció csak pár ezer forint évente, és egy későbbi jó üzlet lehetősége megér ekkora befektetést és a vele járó kockázatot.
Újabb hatáskört kaptak az egyetemek: már az intézményfenntartók szabhatják meg, milyen tanulmányi átlagot kell elérni az állami ösztöndíjas képzésen maradáshoz.
Péntek helyett augusztus közepéig lehet bediktálni az aktuális óraállást.