Több sebből vérzik a magyar nyelvoktatás: lesújtó a szülők véleménye
A Szülői Hang felméréséből kiderül, a szülők többsége nem számít arra, hogy az iskolai oktatás elegendő egy középfokú nyelvvizsga megszerzéséhez.
A Szülői Hang felméréséből kiderül, a szülők többsége nem számít arra, hogy az iskolai oktatás elegendő egy középfokú nyelvvizsga megszerzéséhez.
November 15.
Ezt a lehetőséget nem szabad kihagyni.
Egyelőre sem a nyelvi kurzusokra beiratkozók, sem a nyelvvizsgára jelentkezők száma nem ugrott meg, jóllehet ebben a tanévben életbe lép a felsőoktatási felvételi szigorítása, és a jövő tavasszal végző középiskolások közül már senki sem juthat be a felsőoktatásba középfokú nyelvvizsga nélkül.
Csehül állunk.
Már erre is felvehető lesz 500 ezer forint.
Közben 11 ezer embernek már sikerült megszereznie az oklevelet.
A nyári táborokat tartják a leghasznosabbnak a fiatalok a nyelvtanulásban, de jó tapasztalatuk van az internetes oktatásról egy friss kutatás szerint.
És te meg mersz szólalni angolul?
A 9. és 11. évfolyamra járó hallgatók az érintettek.
Vizsgálják, érdemes lenne-e a középiskolások második idegen nyelvi óráinak számát átcsoportosítani, és inkább egy nyelvet tanítani nekik magasabb óraszámban - jelentette be még szeptemberben az Innovációs és Technológiai Minisztérium olvasható az Eduline.hu-n.
Elkészült az idegennyelv oktatásról szóló kutatási jelentés.
A diákok 59 százaléka tanul 2 vagy több idegen nyelvet az Európai Unió tagállamaiban - derül ki egy frissen publikált felmérésből. Az egyes tagállamok között azonban igen nagy eltérések tapasztalhatóak: míg Finnországban kis híján az összes diák legalább két idegen nyelvet tanul, addig a lista másik végén olyan országok - köztük Magyarország - találhatóak, ahol ez az arány a 10 százalékot sem éri el.
Mutatjuk az országos felmérés eredményeit.
Megérkezett a javaslatcsomag.
Jelentős szakadék van a fővárosi és a vidéki gyerekek nyelvtudása között, és akadnak egyéb problémák is - ismerteti az Oktatási Hivatal tavaly végzett kutatását az Eduline oktatási portál.
Az EU-s országok közül Magyarországon akarnak a 18-30 éves korosztályban a legkevesebben új idegen nyelvet tanulni, ez pedig nem azért van, mert már mindenki perfektül beszél néhány nyelvet a magyaron kívül - írja az Európai Bizottság adataira hivatkozva a Népszava.
Néhány apróságot kéne elsajátítaniuk meglehetősen kevés idő alatt.
Támogatják a külföldi tanulást is.
Ezeket a bizonyítványokat honosíttatják legtöbben.