Hiába fogynak az ingatlanberuházások: Budapesten még mindig rekordszámú lakás épül
Tavaly országosan kevesebb, Budapesten viszont rekord számú lakás épült
Tavaly országosan kevesebb, Budapesten viszont rekord számú lakás épült
Sokan inkább kivárnak, minthogy a jelenlegi helyzetben olyan több tízmilliós, életre szóló ügyletbe vágjanak, mint egy lakásvásárlás.
A magyar lakosság igénye az okos megoldások iránt a hűtés és a fűtés téren is egyre inkább nő, ez pedig nem csak az építkezőkre, hanem a felújítókra is igaz.
Az új lakóépületekben használatba vett lakások 43 százaléka családi házban, 51 százaléka többszintes, többlakásos épületben, 3,3 százaléka lakóparkban található.
Február végén az eladásra váró budapesti új lakások átlagos négyzetméterára 17 százalékkal drágult az ingatlan.com adatai szerint.
Ennek segítségével a családok nagyobb összegű hitelt is felvehetnek, a fővárosban például már nemcsak panelt, hanem tégla lakást is vásárolhatnak.
A CSOK 2015-ös indulása egybeesett azzal az időszakkal, amikor a lakóingatlanok ára erőteljesen emelkedni kezdett.
A fővárosi, régi építésű társasházak jelentős része mára már katasztrófaközeli állapotban van - állítja a szakértő.
Talán bízhatunk abban, hogy a világ több országát követve lépésenként nálunk is el lehet búcsúzni a korlátozásoktól és egyre több dolog kerül vissza a régi kerékvágásba.
Az egyik ingatlanos portál szerint míg idén januárban a kínálati ár a 159 ezer forintot, a keresleti ár viszont csupán a 144 ezer forintot közelítette meg.
2021 novemberében bruttó 482 400 forint volt az átlagkereset: de mire elég ez az ingatlanpiacon?
A szakemberek szerint a gond elsősorban az árért kínált minőséggel van, de általánosságban a lakáskiadók viszonylag reálisan határozzák meg a bérleti díjakat.
A lakberendező szerint a tudatos felkészítéssel tálcán kínáljuk a tökéletes lakást, a vevők minden kétséget kizáróan értékelik, hogy egy felkészített lakással nincs teendőjük, akár már másnap beköltözhetnek.
A jelenlegi családtámogatások kihasználásával a három gyermeket tervezők akár 42 millió forint vissza nem térítendő támogatást és 73 millió forint kedvezményes hitelt vehetnek igénybe.
Nem csak a lakáshitelek, hanem a személyi kölcsönök kifizetései is lejtmentben voltak decemberben.
az újlakás állomány ugrásszerű növekedésével az azóta is meghatározó kerületek, mint a VIII., IX., XI., XIII., vagy a XIV. lettek vonzó versenytársai a fővárosból való kiköltözésnek.
Erősen indult az év idén januárban a lakáspiacon. Országosan majdnem 450 ezer érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami 76 százalékkal több mint egy hónappal ezelőtt.
Elérte a lakáspiaci forgalom a járvány előtti szintet 2021 I–III. negyedévében. Használt lakásból 17, új építésűből 26 százalékkal többet adtak el, mint 2020 azonos időszakában.
Jelentős kereslet élénkíti az újlakáspiacot, így hoz emelkedő árakat 2022-ben, amiben nagy szerepe van a családtámogatásoknak és a zöldhitel programnak.
A friss adatok alapján jelenleg négyzetméterenként 550 ezer és 3,4 millió forintos szélső értékek között mozog az eladó ingatlanok árszintje.