Ez már tényleg sok: elég csúnya, ami a magyar lakáspiacon készülődik
Az idei első három negyedévben az új lakások építése, a kiadott építési engedélyek és az egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma is elmaradt a tavalyi adattól.
Az idei első három negyedévben az új lakások építése, a kiadott építési engedélyek és az egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma is elmaradt a tavalyi adattól.
230 ezer forint egy albérlet Budapesten, miközben több tízezer lakásban nem él senki
Az egykori forgatási helyszínért közel 250 millió forintot kérnek, míg 10 évvel ezelőtt még csak 100 milliót kóstált.
A családi fészek elhagyása komoly anyagi vonzattal jár, kezdő ingatlankeresőként megfelelő jövedelem, megtakarítás és hitelképesség nélkül távoli vágyálomnak tűnhet a jó adásvétel megkötése.
Jócskán lecsökkent a CSOK-folyósítások száma az idei első félévben: a csúcsidőszakhoz képest kevesebb mint felére esett vissza a támogatást felvevők mennyisége.
A folyamatos áremelkedés végét jelentő trendforduló röpke két negyedéven keresztül tartott csupán az EU ingatlanpiacain.
Hiába dobálózott milliókkal, anyagi gondjai voltak Berki Krisztiánnak, volt, hogy az albérletüket sem tudták kifizetni, kisebb lakásba kellett költözniük - mondta Berki Mazsi.
A hazai nyugdíjas vásárlóréteg legmeghatározóbb ingatlanvásárlási motivációja a családi szál.
A fővároson kívüli piacon a balatoni települések utcái dominálnak, az első hely a balatonfüredi Honvéd utcáé, ahol 2,34 millió forintot tett ki a négyzetméterár.
Összegyűjtöttünk néhány olyan átalakítást, amelyet már 50 éves kor felett érdemes eszközölni a lakáson, hogy az magasabb életkorban is biztonságos maradjon.
20 százalékos önerőelvárás helyett 10 százalékos önerőelvárás vonatkozna a fiatal, első lakást vásárló hitelfelvevőkre.
Az energiahatékonyság az elmúlt időszakban nagyon felértékelődött a lakáspiacon.
Érdemes időben felkészülni a hideg beköszöntére: mutatjuk, hogyan kezdj neki idén.
Valamivel az országos átlagár alatt vásárol ingatlant a nyugdíjaskorú lakosság döntő többsége.
Jelentősen romlott az ingatlanok megfizethetősége: Budapesten és Pest megyében is nagyjából 10-12 évnyi átlagjövedelem tesz ki egy átlagos lakást.
A 12. században épült ingatlanért 12 millió forintot fizetett, amiért Budapesten szinte már egy garázst sem kapni.
Azt OTP és az MBH után az UniCredit Bank is bejelentette, hogy önkéntesen csatlakozik a kamatplafonhoz.
A trendek alapján, az alacsony bázis és a növekvő aktivitás miatt az utolsó negyedévben szakértők szerint visszazárhat az ingatlanpiac a tavalyi szintre.
Az MNB folyamatosan nyomon követi a bankszektorban látható rendszerkockázatokat és azok alakulásának függvényében írja elő addicionális tőkepuffer-követelmények tartását.
A 100 millió forintot meghaladó ingatlanok darabszáma a teljes budapesti kínálat bő 30 százalékát teszi már ki.