A pénz nem minden: kiderül, mire vágynak még a magyar dolgozók
Az elkötelezett munkavállaló kincset ér.
Az elkötelezett munkavállaló kincset ér.
Megdőlt a simlis kereskedők mítosza.
Több odafigyelés = több pénz.
Próbálnak egyre kedvezőbb hitelkonstrukciót adni.
Kitárulhat a világ a vidéki cégek előtt.
A kkv-k 64 százaléka még kézi számlázással dolgozik.
Vajon lesz rá kereslet?
Gyakori hibákra figyelmeztet az adóhivatal.
Jól járnak a bankok is.
A vállalatok nem annyira örülnek...
Az építőipari kkv-kat célzó támogatás feltételeinek módosítását kezdeményezte az MMK.
Egy kiskunhalasi cég purhabbal kezdett, most repülőgépek konyhablokkjait készítik.
Nagyon kevés szó esik róla, pedig óriási probléma.
Egyre kreatívabbak a hazai startupok.
Gyökeres változást hoz a gazdasági digitalizáció.
Ötmilliárd forintból ismét pályázatot hirdet a Pénzügyminisztérium a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására - jelentette be Varga. A pénzügyminiszter elmondta, a keddtől induló pályázat révén 250 vállalkozásnál mintegy 1500 új munkahely jöhet létre Magyarországon.
Nehéz helyzetben vannak a magyar kisvállalatok - nehezen találják meg a munkaerőt, utána pedig nehezen tartják azt meg. Egyre több kisvállalat alkalmaz innovatív módszereket a HR tevékenysége végzéséhez. Ma már a bejelentett állás is egy versenyelőny, így egyre több kisvállalat mellőzi a feketemunkát. Nem is csoda, egyes pozíciókban ugyanis a közmunka is elszívóerővel bír.
Több mint tízezer...
A kisvállalatoknak még mindig nem egyszerű pénzt szerezniük.
Mi is az a kockázati tőkebefektetés?