Ennyi az annyi: ilyen lakásokat lehet most venni 25 millió forintból Budapesten
Egyedülállók, fiatal párok, illetve az életüket újrakezdők körében népszerűek a 25 millió forintért kínált lakások.
Egyedülállók, fiatal párok, illetve az életüket újrakezdők körében népszerűek a 25 millió forintért kínált lakások.
Milyen lehetőségei vannak azoknak, akik egyszerűen nem találnak megfelelő telket álmaik otthonához? Az árak elszállnak, másfelé keresgélnek a vevők.
Budapest lakossága 2020-ban majdnem 13 ezer fővel csökkent, viszont az agglomerációban sok település gyarapodott. Az országban Rajka lakossága nőtt a legnagyobb mértékben.
Az elektronikus ingatlan-nyilvántartás kialakításával szükségessé vált egy új törvény előkészítése is. A javaslat már benyújtásra került az Országgyűlés elé.
Havas Henrik évekkel ezelőtt egy nyaralót vett Tenerifén, mivel akkoriban a lánya és az unokái ott éltek. Most úgy döntött, megválik az ingatlantól.
ITV törvény, illetéktörvény 2021, illetékfizetés: az illetéktörvény magyarázata egyszerűen, az illetéktörvény hatályos szabályai. Így néz ki az illetéktörvény ingatlan esetében.
Bár elsőre azt gondolhatnánk, hogy a járvány hatására nőtt az érdeklődés a nagyobb alapterületű kertes házak iránt, a főváros agglomerációjában nagy mértékű visszaesés történt.
Az ingatlant vásárlók több mint harmadának nincs naprakész információja a hitelekről, otthonteremtési kedvezményekről.
Tulajdonosi tartalékolás és enyhe drágulás jellemezte az albérletpiacot áprilisban és májusban.
Az ingatlanvásárlás szempontjából továbbra is rendkívül vonzó célpont az Újlipótváros, míg sokan preferálják a természet- és a vízpart közelségét is.
Mindenképpen érdemes belenézni az ingatlan-nyilvántartásba, mielőtt foglalót fizetünk
Sok a tévhit az ingatlanvásárlás kapcsán fizetendő előleg, illetve foglaló fogalmával és szabályaival kapcsolatban, pedig milliók is múlhatnak rajta. Az előleg mindig visszajár, ha meghiúsul az adásvétel.
Egy négyzetméterre vetítve nagyságrendileg a tulajdonjog feléért lehetett bérleti jogot vásárolni a nagyvárosokban.
A járvány felpörgette az agglomerációban lévő használt családi házak iránti érdeklődést, az árak átlagosa 5-10 százalékkal emelkedtek.
Faképnél hagyták Budapestet a fejlődő megyék a lakásépítések terén.
A használt ingatlanok járvány előtt tapasztalt áremelkedési üteme lassult a fővárosban, azonban abban továbbra sincs változás, hogy a legdrágábban még mindig az V. kerületben.
Hatalmas meglepetést hozott a március a lakossági hitelpiacon, az MNB adatai szerint a lakáskölcsönök 5 éve nem voltak ilyen népszerűek.
Hány százalék az ajándékozási illeték 2021? Ingatlan és gépjármű ajándékozási illeték kalkulátor: ennyi az ingatlan ajándékozási illeték 2021 során az ajándékozási illeték szerint.
Mennyi az ajándékozási szerződés közjegyző díja, hogy néz ki a gépjármű ajándékozási szerződés minta 2021? Mikor támadható meg az ajándékozási szerződés? Öröklés vagy ajándékozás?
Éledezik a lakáspiac: Az eladásra kínált új építésű lakások és házak iránti kereslet jelentősen nőtt, az érdeklődők száma az idén 163 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.