Kipukkad az ingatlanlufi? Erre számíthatnak a vidéki lakásvásárlók a következő hónapokban
Jön a recesszió az ingatlanpiacon is? Csökkennek az árak a közeljövőben?
Jön a recesszió az ingatlanpiacon is? Csökkennek az árak a közeljövőben?
A fogyasztásukat egy központi mérőórával mérő társasházaknak nyilatkozniuk kell erről augusztus közepéig, hogy jogosultak legyenek az alacsonyabb rezsidíjakra.
A Hermina Center Kft. szerint a szerződésben meghatározott vis maior fogalmának megfelel, hogy az építőiparban 2016 után látványos áremelkedés volt.
Ismét beköszöntött a kánikula és a hőérzetünk mellett a statisztikák is azt mutatják, hogy évről-évre egyre melegebbek lesznek a nyarak.
Bár hosszabb távon, 2015-höz képest az albérletek átlagos bérleti díja országos szinten közel 66 százalékkal, Budapesten pedig 57 százalékkal nőttek júniusban.
Már évek óta központi téma, miként lehet az otthonok minél gazdaságosabb működését megvalósítani, a kormány most meghozott döntése azonnali cselekvésre sarkall.
Hamarosan nagy roham lesz az egyetemvárosok albérleteiért, a szakértő most segít abban, mire figyeljünk albérletek esetében.
Komoly hatása lehet a rezsiemelésnek az ingatlan piacra is. A vezető elemzők szerint a helyzet akár azt is eredményezheti, hogy csökkenni fognak az árak.
Elképesztő, miket talál az ember, ha körbenéz az ingatlanpiaci hirdetések között. Éppen ezért indítottuk el korábban Ingatlanturmix nevű rovatunkat, amelyben rendszeresen bemutatunk különleges hirdetéseket.
A felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetésével jövő héten elindul az albérletpiaci főszezon, ám már több megyében már eddig is kiugró kereslet alakult ki.
Az energiavészhelyzet kihirdetésével minden családot érinthet a rezsiár emelkedése már augusztus 1-jétől.
A jövőben megnövekedhet a kereslet az alacsony fenntartási költségű lakások iránt, és felértékelődhetnek a korszerű, energiatakarékos ingatlanok.
A járvány alatt a beruházók is rájöttek arra, hogy az újépítésű ingatlanokat is sokkal eladhatóbbá teszi egy saját úszómedence - főleg a nyári időszakban.
Akár már félmillió forintért is találhatunk magunknak egy telket vidéken, ha belevágnánk a borászatba.
Folyamatosan csökken a használt ingatlantípusoknál az értékesítéshez szükséges idő az elmúlt félévben.
Örök dilemma az albérletben élők számára, hogy olcsóbb-e fizetni a bérleti díjat, vagy hasonló nagyságú hitel törlesztőrészletet vállalva már saját lakást is lehetne venni.
Kifutóban van a lakáspiacon a Covid idején elhalasztott és az emelkedő hitelkamatok miatt előrehozott kereslet árfelhajtó hatása.
Akinek csupán 25 millió forintja van, az gyakorlatilag elfelejtheti, hogy nyaralót vásároljon a Balaton partján.
A forint árfolyamváltozása miatt olcsóbbá váltak a magyarországi eladó ingatlanok a külföldiek számára.
A kétszámjegyű infláció az albérletárakra is ki fog hatni, ami feszültséget okozhat a bérlők és a bérbeadók között.