Rég nem láttak ilyet a Pest megyei településeken: elég rosszul járt, aki ilyen házat, lakást adna el
Megérkezett az árak csökkenése a főváros egyik legkeresettebb és legdrágább agglomerációs övezetébe.
Megérkezett az árak csökkenése a főváros egyik legkeresettebb és legdrágább agglomerációs övezetébe.
Az elmúlt évtized lakáspiaci trendjeiről, a fiatalok ingatlanvásárlási lehetőségeiről tartott előadást Pósfai Zsuzsanna lakáspolitikai szakértő a Gen Z Festen.
Nyár végén több tízezren kereshetnek majd albérletet a különböző egyetemvárosokban.
A belső kerületekben már alig valaki vesz lakást, de azt egyelőre nem tudni, hogy ebből rendszer lesz-e.
Bár a kereslet jelentősen visszaesett a nyaralók iránt, az árak ezt még nem egészen követték le.
A kínaiak körében a legkedveltebb befektetési terület a főváros, azon belül pedig Angyalföld, valamint Erzsébetváros és a X. kerület volt tavaly.
Nemrég jelent meg a Netflixen a How to get rich (Hogyan legyünk gazdagok) című sorozat, amit Ramit Sethi pénzügyi tanácsadó és író vezet. De érdemes vajon belekezdeni?
Mit jelent a lakásárak csökkenése azok számára, akik hitelből vásárolnák meg otthonukat?
A rendelet feltehetően már elkészült, napokon belül megjelenhet.
A piac átrendeződését jelzi az is, hogy a magánhirdetések száma egy év alatt hatszorosára nőtt az ingatlanhirdetési portálon.
Az európai országok sorra veszik fontolóra szélerőmű kapacitásuk növelését. Ennek oka a költséghatékony létesítés mellett a naperőművek ciklikusságának kiegyensúlyozása.
Lassult a drágulás az albérletpiacon márciusban: havi összehasonlításban az országos átlagos lakbérek 0,9 százalékkal, a fővárosiak 0,8 százalékkal nőttek márciusban.
A vármegyeszékhelyek közül a legnagyobb kínálat Debrecen, Szeged és Miskolcon található, ezekben a városokban 150 ezer, 125 ezer és 100 ezer forint volt a bérleti díj április végén.
A színésznő lánya állítólag áron alul adna tovább a házon, de nyilvánosan még nem hirdette meg. Emlékház nem lesz belőle, mert az önkormányzatnak a szűkös költségvetés miatt nincs pénze az ingatlan megvételére.
Titokban árulják Törőcsik Mari egykori otthonát, ami akár 60 milliót is érhetne, de a velemi ingatlanpiac nem túlságosan aktív.
Amióta 2022 második negyedében először csökkent a kereslet, a hazai lakáspiac fő kérdése az, hogy mi lesz a fordulatból: válság, vagy csak megtorpanás?
A lakástarék pénztárak elsöprő népszerűségnek örvendtek az azokhoz járó állami támogatások 2018-as megszűnéséig. Kérdés, hogy valaha eljöhet-e még az aranykoruk.
Milliók múlhatnak a fizetési konstrukciók tudatos kiválasztásán.
Most az eladhatóság érdekében vágna bele energetikai korszerűsítésbe, így nagyobb felújítási hullám nem volt és nem is várható a következő időszakban.
Lagzi Lajcsi birtoka a második legdrágább eladó ingatlan jelenleg Magyarországon: a mocsai birtokot 3,7 milliárdért hirdetik.