Árverésen vett ingatlanban nyitnak óvodát Budafokon
Nyilvános árverésen vásárolt meg egy műemléki jellegű épületegyüttest az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye, amely a felújítás után óvodát nyit az ingatlanban.
Nyilvános árverésen vásárolt meg egy műemléki jellegű épületegyüttest az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye, amely a felújítás után óvodát nyit az ingatlanban.
A lakásépítések továbbra is lefelé tartó trendet követnek, így nem meglepő, hogy az összes eladáson belül csökken az új lakások részaránya. A használtlakás piacon stagnáló értékesítési idők, javuló vevői alkupozíciók és némileg csökkenő árak jellemzőek. Idén az állami keresletélénkítő intézkedésektől várhatnánk a csodát, azonban ezek alacsony népszerűségük miatt egyelőre nem tudják hatásukat kifejteni. Az év első három hónapja 2011. azonos időszakában regisztrált 19 500-as forgalmát idézi, a piacon továbbra is demográfiai változások generálják a tranzakciók nagy részét.
A bírság 15 ezer forinttól 5 millió forintig is terjedhet.
2013 első negyedévében mindösszesen 1123 új lakás használatba vételét regisztrálta a Központi Statisztikai Hivatala (KSH). 54 százalékkal (!) kevesebbet, mint egy évvel korábban. Elemzők, piaci szakértők tucatjai kapnak a szívükhöz, amikor meglátják a legfrissebb számokat. Cél a nulla?
Celebingatlanok, százmilliókért. Megéri?
A jó idő és a fillérekért kínált nyaralókról szóló hírek a Balaton-partra csalták a vevőket − állítják a Napi Gazdaság által megkérdezett környékbeli ingatlanközvetítők, akik úgy látják, a vélt áresésből sokan szeretnének profitálni, s abban a hiszemben látnak neki a kínálat feltérképezésének, hogy tucatjával válogathatnak a színvonalas, fél áron kínált nyaralók között.
Ennyiért vehetsz beltéri medencés családi házat.
Néhány napja a külföldiek ingatlanszerzését engedélyező hatóságok adatszolgáltatásából arra derült fény, hogy 2010-ben 998, 2011-ben pedig 1069 ingatlan tulajdonjogát szerezte meg 1019, illetve 1120 külföldi állampolgár. Arról azonban nincs statisztika, hogy mennyi adta el, pedig ez adna teljes képet.
A fővárosból az agglomerációból kiköltözők száma folyamatosan csökken, a 2002-es 15 ezer fős negatív be- és kiköltözési mérleg Budapest - Pest megye viszonylatában mára harmadára olvadt. Az agglomeráció ingatlanpiacát az átlagosnál nagyobb, 16-18 százalékos teljes árengedmény, családi házak esetében 10-12 százalékos árcsökkenés és magas értékesítési idő jellemzi. A forgalomban az országos átlagnál valamivel nagyobb visszaesést elszenvedett piacnak nagy szüksége lenne a keresletélénkítő állami intézkedések pozitív hatására, de egyelőre nem látható a trendforduló.
Pofátlan-, a piacinál jóval magasabb négyzetméterárakon kínálják Budapest legkisebb, gyakran élhetetlen "lakásait".
Botrányos alaprajzokkal találkozhat az, aki ingatlanvásárlásra adja a fejét. A hirdetési portálokon megjelenő skiccek többnyire a hazai ingatlanközvetítők hozzánemértéséről tanúskodnak.
A lakásárak az előző évtized első felének szintjére csökkentek, így sokak számára vonzó lehet vásárlásban gondolkodni. Felmerül ugyanakkor a kérdés, hogy az új építésű vagy éppen a használt ingatlanok bizonyulnak-e jobb választásnak. Továbbá azt is mérlegelni kell, milyen piaci potenciál rejlik egy felújítandó állapotú ingatlanban. Egy biztos, az állami támogatások térnyerése sokat segíthet a számos eldöntendő kérdésben.
Mit keresnek orosz és szlovák befektetők a budapesti Kazinczy utcában? Hogyan emelkedhettek a válság ellenére a négyzetméterárak a II. kerületi Lövőház utcában? Miért kopott meg a Ráday utca egykor üstökösként ragyogó fénye? Lakáspiaci trendek, folyamatok a városrehabilitáció és az alulról szerveződő társadalmi változások után a fővárosban.
Főszezonnak számít a tavasz az ingatlanpiacon és a bankszektorban is. Az enyhülő időjárás hatására sokan kezdik böngészni az ingatlanhirdetéseket és kezdenek el számolgatni, vajon miből vásárolhatják meg álmaik otthonát. A nagy roham előtt körbenéztünk az ingatlanpiacon és a pénzintézeteknél is. Arra voltunk kíváncsiak, vajon mivel várják 2013-ban ügyfeleiket.
Csökkenő lakásárak, nagyobb illetékkedvezmény, bővülő állami támogatások, ugyanakkor bizonytalan jövedelmi- és gazdasági kilátások, az átlagosnál magasabb munkanélküliség: pro és kontra érvek az első lakásvásárlásukat fontolgató fiatalok esetében. A döntés nem egyszerű, de első lakást vásárlóként érdemes végiggondolni az opciókat.
Elsősorban az ingatlan értékesíthetőségének és "láthatóságának" javításában, valamint a reális piaci értékének meghatározásában látják a magyarok az ingatlanközvetítők legfőbb hozzáadott értékét - derül ki egy friss felmérésből. A jelenlegi piaci helyzetben a válaszadók csupán harmada próbálná meg külső segítség nélkül árulni ingatlanát.
Áron alul?! Közel 55 millió forintért eladó a legendás magyar szinkronszínész, Gruber Hugó budai álomlakása - értesült a Pénzcentrum.hu.
Továbbra is a szezonnak és az elmúlt 4 évnek megfelelően alakul az idei ingatlanpiaci forgalom. Tavaly februárban ugyan 31 százalékkal több ingatlan cserélt gazdát, de ez az időszak rendkívülinek volt mondható, ugyanis a végtörlesztés okozta felfokozott vevői aktivitás és a befektetői hullám még éreztette a hatását. A hasonlóan induló 2011-es évvel viszont már jól összevethető az idei adat, 2 éve ugyanekkor csupán 1,3 százalékkal volt csendesebb a piac és az első két hónap is csak 2,7 százalékkal volt mérsékeltebb az ideinél. A kereslet alakulása is sokkal inkább hasonlít a 2011-es adatokra, mint a tavalyiakéra. A 71 százalékpontos februári érték alacsonynak mondható, 2012-ben (decembert leszámítva) ennél csak magasabb intenzitást lehetett kimutatni.
Ismét új szabályok léptek életbe a fővárosi lakossági szennyvízszállításra vonatkozóan - tudatta lapunkkal Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi (FTSZV) Kft.
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki családi ház vásárlásra adja a fejét - gondolná az ember, pedig ma Magyarországon minden ötödik tranzakció az 5 millió forint alatti árszegmensből kerül ki. Éppen ezért a Pénzcentrum.hu ezúttal az öt millió forint alatt kínált házakat vette górcső alá és megvizsgálta, hogy ezért az összegért milyen ingatlant lehet ma vásárolni az országban.