Komoly változás élesedett a magyar munkahelyeken: rengeteg dolgozót érint, erről jobb, ha tudsz
2024-től módosul az Európai Unióban a vállalati fenntarthatósági jelentéstételre vonatkozó irányelv.
2024-től módosul az Európai Unióban a vállalati fenntarthatósági jelentéstételre vonatkozó irányelv.
Petr Pavel cseh államfő az euró csehországi bevezetésére irányuló intézkedéseket sürgetett hétfőn, hivatalba lépése utáni első újévi üzenetében.
Idén év végével két csatornától is búcsúznia kell a nézőknek, mutatjuk, mi az oka.
Az Eurostat friss adatai szerint a magyar háztartások nettó pénzügyi vagyona meghaladta a GDP 106 százalékát. Ezzel mi lettünk az EU 27 tagállama közül a 14-ek.
Jelentősen csökkentette a 2023-as eredményvárakozásait a Masterplast ma reggeli bejelentésében. Ennek kapcsán a Portfolio Tibor Dávidot kérdezte.
Francia ügyészek súlyos pénzmosás gyanúja miatt vizsgálódnak, fókuszban a ciprusi brókercég.
Egyre nehezebb elérhető közelségben tartani a globális felmelegedés 1,5 fokra való korlátozásának célját.
Az Európai Bizottság 2023. november 20-án módosította a TCTF egyes állami támogatási jogcímeit, így az úgynevezett "korlátozott összegű támogatások" szabályait is.
Az Európai Tanács szóvivője jelentette be, hogy rendkívüli ülést hívtak össze, miután Orbán Viktor megvétózta Ukrajna uniós támogatását.
Az új szabályok kiemelten foglalkoznak többek között a fiatal sofőrökkel és a szabályszegők büntetésének határokon átívelő, szigorodó behajtásával is.
Az Európai Unióban 20 ezer ember hal meg évente az utakon, ezt szeretnék előbb a felére, 2050-re pedig nullára csökkenteni.
A hitelkínálat tavaly kezdődött szűkülése még nem ért véget, de a korábbi időszakokban tapasztalt nagy kereslet-kínálati különbség mérséklődése várható.
Újabb véleménycikket közölt a gazdaságfejlesztési miniszter, amiben többek között arról ír, hogy a német vezetés hamis képet adott az állam pénzügyi folyamatairól.
Cáfolta az Európai Bizottság, hogy a tagállamokra kényszerített volna túlzott vakcinavásárlást.
Nem lehet Európában forgalomba helyezni a Tesla Cybertruckot. Az óriási pickup nem felel meg a gyalogosvédelmi előírásoknak.
A magyar fogyasztók nehezebb helyzetben vannak, mint az előző években bármikor.
A virágzó vidéki területek kulcsfontosságúak az Európai Unió jövője szempontjából, ezért minden uniós politikában érdemes lenne figyelembe venni a vidéki területek igényeit.
Hiába magasan képzett Magyarországon a dolgozók fele, a fizetések jócskán elmaradnak az uniós színvonaltól. Nem csoda, hogy ilyen sokan próbálnak szerencsét külföldön.
Az energiaválság és a növekvő költségek miatt fokozatos lassulás tapasztalható a régióban.
Európai Fogyasztóvédelmi Szervezet (BEUC) és 13 ország tagszervezetei, köztük a Tudatos Vásárlók Egyesülete panaszt nyújtottak be az Európai Bizottsághoz és a fogyasztóvédelmi hatóságok hálózatához.