Mindennapi kenyerünk: legalább ebben lennénk önellátók a búzaszemtől a kisült cipóig
A helyi ellátási rendszerek fejlesztésével és a pazarlás csökkentésével fenntarthatóbbá tehető élelmiszerellátásunk.
A helyi ellátási rendszerek fejlesztésével és a pazarlás csökkentésével fenntarthatóbbá tehető élelmiszerellátásunk.
Az idei év nem csak az energiahordozók, mint a földgáz és a kőolaj árának jelentős emelkedéséről lesz emlékezetes, de jelentős drágulást ment végbe az élelmiszerek piacán is.
Cikkünkben most a a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakembereit kérdezte arról: milyen mértékű volt idén a madárinfluenza fertőzés Magyarországon illetve milyen veszteséget jelentett ez az ágazatnak.
Búcsút inthetünk a makói vöröshagymának, ugyanis az idén szinte teljesen megszűnt a hazai hagymatermesztés.
A válság tovább romolhat az előttünk álló hónapokban és előfordulhat, hogy az európai háztartásoknak nélkülözniük kell a legkedveltebb olasz élelmiszereket
A 2020-ban megkezdett földértékesítési program mintegy folytatásaként összesen több ezer darab, 10 hektárnál kisebb területű állami földet hirdettek meg eladásra szeptember elején.
Több mint egy éve folyamatosan emelkednek az alapanyagárak, a növénytermesztőknek a műtrágyaárak, az állattartóknak a takarmányárak okozzák az ellehetetlenülést.
A hitelmoratórium 2022 szeptemberétől 2023 év végéig a mezőgazdasági vállalkozások beruházási és forgóeszközhiteleire érvényes.
Van, ahol napszámba már 15 ezer forint alatt nem igen megy el senki. A probléma viszont sokrétű, az elmúlt évtizedek rendesen megcibálták az ágazatot, az pedig, hogy nincs elég munkaerő, milliárdos kárt okoz a magyar zöldség-gyümölcs-termesztésnek.
Évek óta csökken a fokhagyma termőterülete Magyarországon, az import pedig növekszik.
Számos nagy terve van Nagy István agrárminiszternek, akit újra kinevezett a miniszterelnök.
Az őrületes drágulástól tartó fogyasztóknak jelenthetnek alternatívát az előfizetéses rendszerben működő közösségi kertek. A rendszer működéséről Kövesdi Gábort, a Év agrárinnovációjának választott MyFarm Harta alapítóját kérdeztük.
Hamarosan megkezdődik a 2021/2022. évi támogatás harmadik negyedévének kifizetése,
Az exportpiac átrendeződése új piacokat nyithat meg a hazai termelők számára.
A tavaszi mezőgazdasági munkákhoz szükséges műtrágya elegendő mennyiségben rendelkezésre áll az országban.
A modern gazdálkodás már digitális alapokon nyugszik.
A gazdálkodók nagy része a munkaerő megtartására a jövőben a munkabér növelését, a természetbeni juttatást, illetve a munkába járás támogatását tervez bevezetni.
A Portfolio Csoport idén is díjazta a legsikeresebb és legkiemelkedőbb agrárgazdasági szereplőket.
Folyton visszatérő probléma a vadak elleni védekezés kérdése. Sajnos a növénytermesztés velejárója, hogy a kint a szabadban termesztett növénykultúrák más állatoknak is táplálékul szolgálnak. Hogyan lehet a vadkárok ellen hathatósan védekezni?
Az állattenyésztők között a baromfihús-termékpálya helyzetértékelése a legjobb, a sertéságazaté a legrosszabb. A szőlészet bizakodó, a gyümölcságazat viszont pesszimista.