Egyre több a covidos több magyar nagyvárosban: ebben az országrészben a legrosszabb a helyzet
Megint stagnál a koronavírus örökítőanyagának terjedése a szennyvízben - ezt mutatják a friss adatok.
Megint stagnál a koronavírus örökítőanyagának terjedése a szennyvízben - ezt mutatják a friss adatok.
A kiskereskedelmi forgalom 7,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, és 0,5 százalékkal mérséklődött az előző hónaphoz képest.
A községekben együttesen 15 százalék a diplomások aránya, de a magyar települések 40 százalékában 10 százaléknál kevesebb a diplomások aránya.
Emelkedhet a covidos betegek száma Békéscsabán, a Budapest környéki agglomerációs településeken, valamint Debrecenben, Egerben, Szegeden és Szolnokon.
A nemzetközi tendenciák a népszámlálás adataiban is megfigyelhetőek, amelyek alól hazánk és ezen belül katolikus közösségeink sem képeznek kivételt.
Az adathalász csalók befizetés kezdeményezésével próbálnak meg jogtalanul megszerezni személyes és bankkártyaadatokat.
Az őszi szünet idejére már 55 különböző országba vettek repülőjegyet a magyarok az adatok szerint. Az eddigi foglalások alapján a spanyol Alicantébe repülhetnek a legtöbben.
Újabb ügyfélbejelentések érkeztek arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nevében ismeretlenek telefonon keresnek meg magyar magánszemélyeket.
Az akut hasnyálmirigy-gyulladásból a kórházban 2-5 százalékos halálozási aránnyal kezelhetők ki a betegek.
Az elmúlt egy évben a magyar közösségi média felhasználók fele találkozott olyan üzenettel, amelyben hamis e-mailekkel próbáltak személyes adatokat kicsalni.
A növekedési adatok kedvezőtlen alakulása ellenére 2023 utolsó negyedévében a hazai munkáltatók 31 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerő-keretét.
Az elmúlt egy hónap legnagyobb érdekesség az árak alakulása szempontjából egyértelműen az volt, miként változott meg több mint egy év árstop után az érintett termékek ára.
Az elemzők szerint lassuló ütemben ugyan, de tovább folytatódott az infláció csökkenése augusztusban.
A kiskereskedelmi forgalom 7,6%-kal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva és 0,2%-kal mérséklődött az előző hónaphoz képest - ezt közölte a KSH mai gyorstájékoztatójában.
Országos szinten nagyon magas a parlagfű pollenkoncentrációja, a héten jelentős változás nem várható - tájékoztatott a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ.
A bruttó hazai termék volumene Magyarországon 2023 II. negyedévében a nyers adatok szerint 2,4%-kal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Egyre égetőbbé válik az adatközpontok energiafogyasztásának optimalizálása.
2023 júliusában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 745 ezer fő volt, 32 ezerrel több, mint egy éve - közölte a KSH.
Az elmúlt években jelentősen megdrágultak a csempék, a kérdés az, hogy ez meddig tarthat, és mennyire járnak jól azok, akik most akarnak csempét vásárolni.
Az újgenerációs kiberbiztonság terén globális vezető Sophos publikálta új ágazati felmérését a zsarolóvírus helyzete az egészségügyben témában.