TikTok felhasználók figyelem! Ennek a magyarországi döntésnek nagyon súlyos következményei lesznek
Globális hatása is lehet annak a kötelezettségvállalásnak, amelynek végrehajtását a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) írta elő a TikTok számára.
Globális hatása is lehet annak a kötelezettségvállalásnak, amelynek végrehajtását a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) írta elő a TikTok számára.
Ungár Péter, az LMP politikusa kérdezett rá a kormánynál arra, hogy hány olyan család van az országban, akik ingatlan értékesítés miatt kénytelenek voltak visszafizetni az otthonteremtési támogatást.
Az ESET kiberbiztonsági szakértői összegyűjtötték a leggyakoribb átveréseket, amikkel a csalók próbálkoznak a Black Friday-szezonban.
Az értékteremtő technológiai innovációk bevezetésének kulcsa a konkrét üzleti elvárások megfogalmazása és a megalapozott döntéselőkészítés.
2021-ben már megkísérelte az adóhivatal egy kiajánlott áfa-bevallást biztosító szolgáltatás kialakítását, de ez akkor végül meghiúsult.
A magyar közösségi média felhasználók 80%-a nyilatkozott úgy, hogy odafigyel az okostelefonjára telepített adat-, kamera- és mikrofonalkalmazások hozzáférésére.
Összességében a nyári szezon után csökkent a külföldi munkavállalók száma Ausztriában.
2023 III. negyedévében az előző negyedévihez képest 0,9%-kal nőtt, a 2022. azonos időszakitól viszont 0,4%-kal elmaradt a gazdaság teljesítménye.
Az egy évvel korábbihoz viszonyítva 6,0, az előző hónaphoz képest 1,8%-kal csökkent az építőipari termelés volumene. Csökkent az ipar teljesítménye is.
A Pénzcentrum cikkében utána jártunk, hogy az idegenforgalmi adó 2021-es bevételei hogyan oszlanak meg az országban.
Az EU megtiltja a Metának, hogy a Facebookon és az Instagramon személyes adatok alapján küldjön célzott hirdetéseket.
Az előzetes adatok szerint 2023 szeptemberében 7222 gyermek született, és 9111 fő halt meg.
A következő évtizedekben Magyarországon is, de az egész világon nagy kihívást jelent majd az Alzheimer-kórral, demenciával élők gondozása.
Bár a zsugorfláció a hétköznapjaink részét képezi, Magyarországon ezzel a témával szinte senki sem foglalkozik. Nincsen róla átfogó statisztika, az inflációs adatok sem tükrözik.
A jövőben bírságolni fogja a KSH azokat az adatközlőket, akik késedelmesen, vagy egyáltalán nem küldik be a kötelező adatokat. A bírság összege a kétmillió forintot is elérheti.
Az összes olyan háztartást nézve, ahol él(nek) nyugdíjas korúak - ez közel 1,5 millió magyar háztartást jelent - 41,3 százalékában az idősek egyedül élnek.
Százezer lakosra 5,7 mentális beteg jut Magyarországon, és ebben az alkohol-és a kábítószerfogyasztás is vastagon benne van.
Fél évvel az előzetes adatok megjelenése után megerősítést nyert, amit eddig is sejtettünk: Magyarországon az egy főre jutó GDP az EU átlagának 76,6 százaléka volt.
Egy év alatt közel 20 százalékponttal nőtt azoknak az aránya Magyarországon, akik egy havi jövedelme nem fedezi a megélhetéshez szükséges költségeiket.
Alig valaki vesz már új autót, ez pedig tovább öregítette a hazai járműállományt is. Az elmúlt egy évben, és főleg januártól a szerződéskötések volumene jelentősen visszaesett.