Több tízezer devizahiteles rögzített árfolyamával szórakoznak
| 2012. február 22., szerda 15:01 | Micskei Lajos |
| Tweet |
Az előző árfolyamrögzítés óta több pozitív változás történt, ezek többsége az új mentőcsomagot kedvezőbbé teszik. A bankok és az állam által átvállalt kamattörlesztés miatt, a legtöbb esetben, alapos mérlegelés után érdemes belevágni az árfolyamrögzítésbe. A jenhiteleseket viszont kedvezőtlen változás is érte, 2 forintos rögzített árfolyam helyett 2,5 forinton törleszthetik tartozásukat a következő öt évben is. Egy fideszes módosítót benyújtottak ugyan a jenhitelesek terheinek csökkentésére, de azt a nemzetgazdasági tárca képviselője nem tartotta támogathatónak, a gazdasági bizottság ennek ellenére támogatta. Elfogadása ezért kétséges. A kérdésről megkérdeztük a Bankszövetséget és a Nemzetgazdasági Minisztériumot is, de választ egyik helyről sem kaptunk.
A válaszok nélkül, saját magunk kezdtünk el "okoskodni". Két megközelítést vettünk alapul a rögzített árfolyamok megállapításának lehetőségeként.
1; minden devizahiteles azonos plusz terhet viseljen az eredeti hiteléhez képest
2; minden devizahiteles azonos mértékű támogatást kapjon
A két szemlélet alapvetően különbözik, hiszen első esetben szinte mindegy, hogy milyen mértékben változtak az árfolyamok. Ekkor a követendő példa az lenne, hogy minden devizanem esetén addig tornásszuk le a fix árfolyamot, amíg az eredeti hitelek közelébe nem kerül a törlesztőrészlet, méghozzá devizanemtől függetlenül, azonos mértékben. A következő táblázat tartalmazza a frankhitelek felvételi árfolyamának eloszlását, állományok nélkül.

A frankhitelesek nagy része 145-175 CHF/HUF árfolyam között vette fel devizahitelét, legtöbben 158 CHF/HUF -on. Ehhez képest a rögzített 180 CHF/HUF árfolyam 14 százalékos plusz terhet jelent a családoknak (természetesen a kamatváltozásokkal most nem számolunk, próbálunk a csak a devizahiteleseket sújtó árfolyamkockázatra koncentrálni). Amennyiben minden devizanem esetében hasonló teherrel számolnánk, meg kell néznünk azok folyósítási árfolyamát. Jennél átlagosan 1,55 JPY/HUF, míg eurónál 270 EUR/HUF árfolyamot feltételeztünk az MNB jelentése alapján.
Első furcsaság, hogy a rögzített árfolyam valójában alacsonyabb az euró esetében, mint az átlagos folyósítási. A jen esetében viszont az átlagos folyósításihoz képest 61 százalékkal magasabb a rögzített 2,5 JPY/HUF érték.
Egy módosító javaslatban Heintz Tamás (Fidesz) 2 JPY/HUF-ra módosította volna a jenhitelesekre vonatkozó fix árfolyamot, A nemzetgazdasági tárca képviselője ezt a javaslatot nem tartotta támogathatónak. A módosítás után még mindig 29 százalékkal magasabb lett volna a rögzített árfolyam, mint az átlagosa folyósítási.
Pedig a képviselő hasonlóan érvelt a módosító javaslat indokolásában. "Míg a svájci frankban eladósodottak törlesztőrészletét a 2008-as árfolyamhoz képest 121,9 százalékon, az euróban hitelt felvevőkét 104,9 százalékon rögzítenék, a japán jen adósoknál ez a mérték a tervezett 2,5 forinttal számolva sokkal magasabb, 168,6 százalék lenne. (Az eredeti, tavaly év végéig élő árfolyamrögzítési lehetőségnél is 2 forinton rögzítették a jen árfolyamát.)" - áll Heintz érvelésében.
Számításaink szerint, ha az átlagnak, csak a franknál jellemző plusz terhet szeretnénk biztosítani az árfolyamrögzítés ideje alatt, akkor a következő rögzített árfolyamok lennének indokoltak.

A Heintz képviselő által is javasolt logika mentén például nem lenne szükséges a rögzített árfolyam bevezetése az euróhiteleseknek, hiszen azok csak 308 forintos szint környékén fizetnének a frankhitelesekhez hasonló terheket. A jenhiteleseknek viszont még a módosítóban szereplő 2 forintos árfolyam is jóval több terhet jelent a kezdeti hitelükhöz képest, 1,77 -körül kellene meghúzni a fix árfolyam szintjét.
Amennyiben minden devizahitelesről hasonló nagyságú terhet szeretnénk levenni a következő öt évben, akkor teljesen más logika szerint kell eljárnunk. Igazságosság is kevésbé jelenne meg a számokban, hiszen ekkor az euróhitelesek a saját maguk által is vállalt törlesztőnek csupán töredékét fizetnék. A jelenlegi árfolyamokhoz igazított fix árfolyamok.

Nagyon közel áll a képviselő javaslata a fent vázolt jen fix árfolyamértékhez, indoklása inkább az 1,77-es árfolyamot feltételezne. Az euróhitelesek feltételezz rögzített árfolyama ebben az esetben nevetséges, soha nem volt ilyen erős a forint a már forgalomban is lévő euróhoz képest. Szerinted mi lenne a legmegfelelőbb rögzített árfolyam?
| Nyomtatom | Elküldöm |
LEGFRISSEBB CIKKEINK
- Brüsszelt is lenyomta Budapest 2012-ben
- Megújult OTPdirekt szolgáltatás (x)
- Rászállt a NAV a biztosításokra: te milyet fizetsz?
- Telefonadó: 50 százalékkal emelkedhetnek a havi díjak
- 40 milliárdot költenek idén a bedőlt hitelesek lakásaira
- Az év telefonos lehúzása: százmilliót buktak a magyar áldozatok
- Szűkítik az utazási kedvezményeket? Kitől vesznek el?
- Ingyen parkolhatnak az elektromos járművek
- Nagyot buknának a gyermektelenek az új nyugdíjrendszeren
- Olcsóbb lehet az áram júniustól
- Kontroller (Work Force Kft.)
- Pénztárellenőr (SSP HUNGARY KFT.)
- Pénzügyi vezető (Ferry Contact Kft.)
- Controller (National Instruments)
- Belső ellenőr (BMSK Zrt.)
- Jó hír jött az állampapírpiacról (napi.hu)
- Jól tartja magát a forint a javuló hangulatban (portfolio.hu)
- Így hajtja végre a kormány az újabb megszorításokat (portfolio.hu)
- Borbély: Nem lesz új devizakötvény az EU?IMF-megállapodás előtt (index.hu)
- Június végén kezdődhetnek a hiteltárgyalások? (inforadio.hu)
- Talált tárgyakat árvereznek a milánói repülőtéren (c-travel.hu)
- 05.20. Siralmas helyzetben a legendás magyar színész: nyomorog
- 05.19. Elfogadták: már júliusban lesz telekomadó
- 05.19. Uniós probléma lehet a biztosítási adó
- 05.18. Újabb sarc a lakástulajdonosokra: ezt is megadóztatnák
- 05.18. Jövőre jön a pesti dugódíj: így fizetünk
- 05.18. Százezreket vesz el a NAV a kispénzű gyermekesektől
- 05.18. Hazátlan bankokkal pereskedhetnek a magyar ügyfelek
- 05.17. Mégis átháríthatják a bankok a tranzakciós adót
- 05.17. Jöhet a TV adó is?
- 05.16. Jön a pesti dugódíj: milyen lesz?


