20 °C Budapest

Te mivel fizetsz a boltban?

Pénzcentrum
2007. november 27. 16:00

Ma jelent meg az Eurostat és az Európai Bizottság egészségügyi és fogyasztóvédelmi főosztályának közös kiadványa az európai fogyasztókról, amely az uniós állampolgároknak nyújtott szolgáltatásokat vizsgálja. Ebből most kiemelünk három fontos témát, a telefonos szolgáltatásokat, a postai szolgáltatásokat, valamint a fogyasztók által alkalmazott fizetési módozatokat. Lássuk, mit mutatnak a számok!

Mobiltelefon

A mobilos előfizetések száma megnegyvenszereződött 1996 és 2005 között. Az előfizetők közé számítanak a kártyás ügyfelek is, s egy ügyfélnek több előfizetése is lehet. Így 2005-ben 100 lakosra már 96 előfizetés jutott. Ezzel ellentétben a vezetékes előfizetések száma csupán alig emelkedett, de több olyan ország is akad, ahol csökkent számuk.


Az átlagos telefonhasználat igen vegyes képet mutat az egyes tagállamokban. 2004-ben Cipruson például naponta átlagosan 6 percet telefonáltak, míg Lengyelországban 1,2 percet. Hazánk a középmezőnyhöz tartozik 2,4 perccel.

Postai szolgáltatások

Az állandó szolgáltatást nyújtó postahivatalok száma Európa-szerte igen változó, a legnagyobb sűrűséget Cipruson regisztrálták (700 fő/hivatal), míg a legkevesebb postával Spanyolország rendelkezik (13 000 fő/hivatal).


Bankkártya vagy készpénz?

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

2005-ben az uniós tagállamokban összesen a válaszadók 49 százaléka nyilatkozott úgy, hogy készpénzes fizetéssel egyenlíti ki számláját., a legalább 100 euró (~ 25 500 Ft) összegű vásárlások esetén. Nem sokkal mögötte marad el a hitelkártyát használók aránya, amely 36 százalékot tett ki. Ennél sokkal kevésbé népszerű a csekk, illetve a banki, vagy postai átutalás mint fizetési mód.


Készpénzzel leginkább a görögök (95%), a lengyelek (75%) és a ciprusiak (70%) szeretnek fizetni. A számlák hitelkártyával történő kielégítését hitelkártyával szeretik megvalósítani a svédek (62%), a hollandok (61%) és a luxemburgiak (59%). A legmagasabb csekkel történő fizetési arányt, 35 százalékot Franciaországban regisztrálták, s relatív magas arányban alkalmazták a banki, vagy postai átutalásokat Ausztriában (29%), illetve Hollandiában (23%).

Hazánkban is inkább a készpénzes fizetésre szavaznak a vásárlók (68%), a kártyás fizetések aránya azonban alacsony, 13 százalékos, ami alig magasabb a banki, illetve postai átutalásoknál (10%).

PC BLOGGER & PODCASTER
ChikansPlanet  |  2026. június 12. 08:00
Lassan a negyedik hónapjába lép a közel-keleti háború, melyről sokan azt gondolták, hogy csak néhány...
iO Charts  |  2026. június 11. 21:04
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? A SpaceX IPO-ja nem egyszerűen egy tőzsdei bevezetés, hanem egy k...
MEDIA1  |  2026. június 11. 18:41
A CPJ arra kéri az EU-tagállamokat, hogy támogassák a magyar médiaszabadság helyreállítását, vonják...
Bankmonitor  |  2026. június 11. 12:31
4 hónappal kitolnák a gyermekvállalási határidejét azon Babaváró hitellel rendelkező fiatal házaspár...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 12. péntek
Villó
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?