6 °C Budapest

Szombaton is dolgoznak a takarékok: egyre több a hitelkérelem

Pénzcentrum
2011. december 13. 10:45 2 perc

Nagy keresletről számoltak be az integrált takarékszövetkezetek devizahitel-kiváltó (végtörlesztési) forinthiteleik iránt. Mintegy 30 milliárd forint összegű hitelkérelmet regisztráltak november közepéig, ebből a hitelképes ügyfelek közel 4,5 milliárd forintot vettek fel november végéig.

Az integrációba tartozó takarékok egyre erőteljesebb ütemű hitelezésére utal, hogy míg októberben a végtörlesztésre felvett összes bankhiteleknek csak 17 százalékát, novemberben már negyedét folyósították, ami messze meghaladja a lakossági hitelezésben betöltött 5 százalékos piaci részüket. A hitelért folyamodókon belül nő és már 93 százalékot ér el a külső ügyfelek száma, azoké, akik egy másik hitelintézetnél lévő adósságukat szeretnék takarékoktól felvett forinthitellel törleszteni. A hitelt igénylők többsége a fővárosi, az agglomerációban lévő és a városi fiókokat keresi fel, a kisebb településeken kevesen regisztrálnak végtörlesztési igényt.

Varga Antal, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség ügyvezetője szerint az év végéhez közeledve a hitelkereslet meredeken emelkedik, több takaréknál késő estig és szombaton is kérelmeket bírálnak el. Elmondása szerint ahol megoldható, ott átcsoportosítják a munkaerőt, hogy zökkenőmentes legyen az igénybejelentés. Amennyiben a hitelkérelmek száma meghaladja egy adott fiók kapacitását, az igénylőket átirányítják egy másik fiókhoz, de az sem ritka, hogy éppen a szomszédos takarékhoz. Tőkével és forrással azonban bírják - mondta.

A végtörlesztési veszteségek ugyanakkor őket is érintik. Az integrált takarékok portfoliójában ugyan a deviza-alapú lakossági jelzáloghitelek 1,5 százaléka van, ez a mérték egyes hitelezésben aktív takaréknál azonban jóval nagyobb, ezért az OTSZ prognózisa szerint várhatóan lesz egy-két takarék, amely emiatt veszteséggel zárja a 2011-es évet. A takarékok arra számítanak, hogy ezt az egyszeri veszteséget ellensúlyozza majd az új ügyfelek szerzésével járó - igaz több évre elosztva jelentkező - többletbevétel. 

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. november 7. 07:00
Emelkednek a hozamok a világban. Nem ímmel-ámmal, hanem rendesen, mintha nem lenne holnap. Az okokka...
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 7. 06:01