29 °C Budapest

Százezreket kaphattak a kormány kiszemeltjei

Pénzcentrum
2012. október 9. 11:32

Április elsejétől kérhették az árfolyamrögzítést a közszférás alkalmazottak, elsőként a devizahitelesek közül. Vissza nem térítendő támogatás is járt azoknak a közszolgáknak, akik már a végtörlesztésre is jogosultak lettek volna, de nem tudták akkor összeszedni a megfelelő összeget. A megkérdezett hitelintézetek elmondása szerint ez átlagosan közel 100 ezer forinttal duzzasztotta a családok pénztárcáját, amivel kötelezően tartozásukat kellett csökkenteniük.

A közszférában dolgozók már a gyűjtőszámlahitel 2 konstrukció 2012.04.01-i indulásától kezdődően igényelhetik az árfolyamrögzítést és a kapcsolódó közszférás támogatásokat is. Ez akkor járt a közalkalmazottaknak, ha a végtörlesztésre is jogosultak voltak és ehhez kapcsolódó igényüket időben jelezték hitelintézetüknek és munkáltatójuknak. Az első hónapban csak közszférás kérelmek benyújtására volt lehetőség, de az ezt követő időszak adatai is azt mutatják, hogy a közszférában dolgozók a lehető leghamarabb élni kívántak a lehetőséggel. A májusban benyújtott kérelmek jelentős része is közszférás támogatással érintett hitelre vonatkozott - mondta el a Pénzcentrum.hu kérdésére Tenke Gábor, az Erste Bank lakossági és mikrovállalati termékfejlesztési igazgatója.

Júniustól kezdve a közszférás támogatások iránti kérelmek arányának folyamatos csökkenéséről számoltak be a bankok, az elmúlt két hónapban már csak napi néhány darab közszférás támogatás iránti kérelmet nyújtanak be a bankfiókokban. Szeptember 30-tól már nincs lehetőség az egyszeri és vissza nem térítendő támogatás igénylésére, év végéig viszont kamattámogatás járhat a közszféra alkalmazottainak.

Minden negyedik kérelem a közszférából jött

Összességében, az eddig gyűjtőszámlahitelre benyújtott kérelmek közel 26 százaléka volt érintett valamilyen közszférás támogatással. Ez az arány viszont a már említett folyamat miatt folyamatosan csökken. A nem közalkalmazottak csak később igényelhették az árfolyamrögzítést, legkésőbb a szabad felhasználású jelzáloghitelesek kérvényezhették. A legtöbb hitelintézet a törvényi feltételeknél jóval hamarabb befogadta ezeket a hiteleket is, de igazi rohamra még csak most lehet számítani. A legtöbben év végéig köthetik meg a gyűjtőszámlahitel szerződésüket, melyek között már kevés lehet a közalkalmazott által igényelt.

Az egyszeri, vissza nem térítendő támogatás összegét a vonatkozó törvény szabályozza, melynek értelmében a 2012. február 1-je és a rögzített árfolyam alkalmazási időszakának kezdete - de legkésőbb a 2012 júliusában fizetendő törlesztőrészlet esedékessége - közötti időszak alatti törlesztőrészlet és a rögzített árfolyam alapján fizetendő törlesztőrészlet közötti különbség jár a jogosult ügyfélnek. Az összeget kötelező jelleggel az érintett devizahitel előtörlesztésére kell felhasználni.

Érintett hiteleknél ezen támogatás átlagos összege eléri a 100 000 forintot, és mivel az összeg lényegében a törlesztőrészlet nagyságától függ, ezért egy nagyobb hitelnél ennek a többszöröse is lehet a közszférás vissza nem térítendő támogatás összege. A Budapest Bank kedvezményezett ügyfeleinek is a rögzített árfolyam különbségétől, illetve az eltelt hónapok számától függően több tízezer, vagy egyes esetekben akár 100 000 forint támotás is járt.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Pénzcentrum.hu januárban, a kormány támogatásról szóló ötletének megismerésekor is hasonló összegekkel számolt. Az egyszeri vissza nem térítendő támogatás 140-160 ezer forintos nagyságrendű is lehet egy átlagos hitel esetén - írtuk akkor. Tovább >>

Ezt kapják a közszférában:
Az a közszférában dolgozó személy aki
• deviza alapú, jelzálog fedezetű hitelt vett fel,
• a bankjánál kezdeményezte a végtörlesztést 2011. december 30-ig,
• ezt bejelentette munkáltatójának, de mégsem tudott élni a kedvezményes végtörlesztés lehetőségével
az előző bekezdésben felsoroltakon túl, a következő kedvezményekben részesül.

1. A közszférában dolgozók kérelmét a bankok soron kívül bírálják el - ez akár több hónapos előnyt jelent.
2. Az állam a közszférában dolgozók esetében gyermekszámtól függően kamattámogatást nyújt a tőke-gyűjtőszámlán lévő kamathoz. A gyermektelen családok számára 3% a kamattámogatás mértéke, és ezen felül minden gyermek után plusz 1% kamattámogatás jár.
3. Az állam az árfolyamgát rendszerbe belépett közszféra dolgozóknak egyszeri, vissza nem térítendő támogatást nyújt, amelynek összege megegyezik a 2012. február 1. és az első árfolyamgát feltételei alapján fizetendő törlesztőrészlet időpontja - de legkésőbb 2012. július 1. - közötti időszakban a ténylegesen megfizetett törlesztőrészletek és az árfolyamgát alkalmazásával fizetendő törlesztőrészletek különbségével. Ezzel a közszférában dolgozók valójában akkora támogatáshoz juthatnak, mintha 2012 februárjától az új típusú árfolyamgát szerint, rögzített árfolyam mellett (CHF/HUF: 180; EUR/HUF: 250; JPY/HUF: 2,5) törlesztették volna hitelüket.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. július 8. 15:45
Árpa Attila is megérkezett a Pokoli rokonok forgatására.
Bankmonitor  |  2024. július 8. 13:55
Korábban a bankadó csökkentéséről tárgyalt a kormány, ennek ellenére most újabb költségelemre számít...
Kiszámoló  |  2024. július 8. 11:44
Lementek a választások, úgyhogy ma reggel bejelentette a kormány, hogy a hozzá nem értő, ostoba gazd...
Holdblog  |  2024. július 8. 08:15
Kifogyhatunk-e előbb-utóbb az adatokból, amelyeken az egyre nagyobb nyelvi modelleket (LLM) tanítjuk...
Ezen a szőnyegen jógázva már semmi sem választ el a természettől (x)

Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.

Tücsökfehérjéből készít proteinszeletet a magyar orvostanhallgató, a Cápák között befektetője is beszállt az üzletbe (x)

Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.

A legnagyobb hazai filmfesztiválon mutatkozik be a közösségi finanszírozásból megvalósult kisjátékfilm

A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.

Üzleti ötletek tesztelése: ezt kell tenned, hogy befutó legyen a kampányod a közösségi piactéren

Magyarországon az üzleti ötletek mintegy 6 százaléka jut el abba a fázisba, hogy jutalomalapú közösségi finanszírozási kampány indulhat rájuk.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. július 8. hétfő
Ellák
28. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Felújítási támogatás - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető lakásfelújítási támogatásról.
Most nem