Az iskolakezdés az őszi családi költségvetés egyik meghatározó eleme, a családok a nyár végén esedékes plusz kiadások fedezésére gyakran a fogyasztási hitelt hívják segítségül.
A nyár vége sok család számára annak átgondolását is jelenti, hogyan gazdálkodják ki okosan az iskolakezdéssel járó költségeket. Az évkezdés az általános vagy középiskolás korú gyerekes családoknak több tízezer forintba kerül. Még mélyebben kell a pénztárcájukba nyúlniuk azoknak, akik egyetemista gyerekkel kezdik a tanévet, hiszen ott akár százezres nagyságrendet is elérheti például egy albérletért kért kaució összege.
A szezonalitás a fogyasztási hitel piacnak egyik meghatározó tényezője - tájékoztat a K&H Bank mai közleménye. Tapasztalataik szerint nyár végén, ősz elején minden évben megfigyelhető egy enyhe emelkedés a fogyasztási hitelek iránti keresletben, amelyet részben az iskolakezdés költségei indukálnak. Ebben az időszakban megnövekszik a meglévő folyószámla hitelkeretek és hitelkártyák kihasználtsága, illetve nagyobb igény mutatkozik új hitelkeretek iránt is. Az ügyfelek körében különösen a személyi kölcsön és a hitelkártya termékek népszerűek ilyenkor.
A pénzintézet elemzése szerint az idén áprilisban bevezetett THM-plafonnak köszönhetően a hitelek árazása kedvezőbb lett, az egyes hiteltermékek könnyebben összehasonlíthatóak. A kiszámíthatóbb hitelfelvételi környezet is élénkítheti a fogyasztási hitelek piacát.
A fogyasztási hitelek piaca a válság utáni első sokk óta nem változott jelentősen, az ilyen típusú banki termékek forgalma messze jár a válság előtti években tapasztaltaktól, 2012-ig folyamatosan csökkenő ügyfélszám jellemzi ezt a szegmenst. A fogyasztási hiteltermékek közül a személyi kölcsönöknél a 2009. januári csúcs óta folyamatos lemorzsolódás jellemző a piacon, a személyi kölcsön állomány fokozatosan csökkent. A folyószámla hitelek állománya ezzel szemben az elmúlt években nagyjából hasonló szinten mozgott.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






