9 °C Budapest

Rosszul járhatnak, akik korán váltották ki a hitelüket

2014. szeptember 18. 10:05 1 perc

Felpörögtek a hitelkiváltások 2008 környékén. Aki kilépett a régi hitelből, mert drágállotta, most azzal szembesülhet, csak az új után kaphat visszatérítést. A visszatérítendő összeg a töredéke lehet annak, amit a régi banknál maradt adósok kaphatnak - írja a Világgazdaság.

Jó néhány ezer deviza- és forinthiteles csalódhat a banki elszámolás miatt a következő hónapokban, ha 2009 nyara előtt bankról bankra hurcolta a különböző hiteleit. A Kúria jogegységi határozatát jogszabályba foglaló törvény és a múlt hét végén benyújtott elszámoltatási törvény alapján ugyanis csak az olyan hitelszerződések után kaphatnak az adósok kártérítést, amelyek az előbbi törvény kihirdetésekor még nem évültek el, vagyis 2009. július 26-án élt a szerződésük.

Pontos adatok nincsenek a Magyar Nemzeti Banknál (MNB) arról, mennyi lakás- és egyéb hitelt váltottak ki ebben az időszakban. 2008 azonban sokak szerint a hitelkiváltások éve volt, az év nyarán a K&H Bank úgy nyilatkozott, az elő- és végtörlesztések már a portfóliók több mint 20 százalékát érintették.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
Holdblog  |  2026. november 4. 09:04
Harminc éve Magyarország még a régió egyik legjobban motorizált országa volt, mára azonban szinte mi...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?