Örökjegyet kapott két veszprémi diáklány Gerendai Károlytól, a Sziget fesztivál főszervezőjétől pénteken, miután egyikük a hatmilliomodik, a másik pedig az ezt követő látogatója volt a rendezvénynek.
A főszervező azt mondta, hogy minden jegyértékesítő irodájukkal egyeztették az adatokat, így derült ki, hogy pénteken adják el a hatmilliomodik jegyet a fesztiválra.
A főszervező az újságírókkal együtt a fesztivál főbejáratánál várta a hatmilliomodik látogatót, amikor kiderült, hogy egy fiatal lány a szerencsés, átadott neki egy plakettet, az örökjegyet és egy Sziget-albumot.
A 23 éves egyetemista azt kérte, hogy mivel együtt álltak sorba a jegyért, ezért hadd kapja meg a barátnője is a jutalmat. Gerendai Károly ennek a kérésnek eleget tett, így mostantól mindkét lány élete végéig ingyen léphet be a fesztiválra.
A lányok az MTI érdeklődésére azt mondták, hogy tavaly voltak kint először a fesztiválon és most is csak egy napra érkeztek.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







