23 °C Budapest

Mikor indul a hajtóvadászat? Ilyen lesz a kormány zéró toleranciája

MTI
2011. szeptember 13. 13:06

Az uzsorával kapcsolatos új szabályozás miatt szükség lesz a büntető törvénykönyv módosítására, a tervek szerint szigorítanák a már létező uzsora-bűncselekmény tényállását - erről Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter beszélt kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Reményeik szerint ezzel lehetővé válna, hogy "koncentráltabban" lépjenek fel az ilyen jellegű bűncselekmények ellen - mondta a miniszterelnök-helyettes.

Navracsics Tibor közölte, szigorúbban kell büntetni az uzsora-bűncselekményt, és jobban meg kell védeni a tanúkat, hiszen nagyon sok esetben az ilyen bűncselekmények felderítését, bizonyítását megnehezíti, hogy az érintettek nem mernek tanúskodni.

A tervek szerint a tényállás pontosításával az egyszeri és a kisebb összegű uzsorakölcsön nyújtását is büntethetővé tennék. Az utóbbi esetében a cselekmény szabálysértési alakzatát is megalkotnák.

Navracsics Tibor az országvédelmi akciótervről szólva azt mondta: minél hamarabb, minél több lépést meg kell tenni. "Mi arra kaptunk mandátumot, hogy minél hamarabb, minél nagyobb tempóban alakítsuk át úgy az országot, hogy amikor Európában is bekövetkezik a gazdasági növekedés időszaka ismét, akkor elsőként szállhassunk fel erre a vonatra" - fogalmazott.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A munka törvénykönyvének tervezetéről Navracsics Tibor azt mondta, hogy reményeik szerint az olyan rugalmas munkaerőpiacot teremt meg, ahol könnyű lesz elhelyezkedni, emellett segítheti a munkahelyteremtést, és védelmet ad a védelemre szoruló embereknek.

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben, az országvédelmi akciótervet ismertetve azt közölte: a kormány zéró toleranciát és "hajtóvadászatot" hirdet az uzsorások ellen. Azt mondta: kevés kegyetlenebb dolgot lehet elképzelni, mint amikor bűnözők arra szakosodnak, hogy a legszegényebbeket maradék értékeiktől is megfosszák, menekülésre kényszerítsék. Javasolta a büntető törvénykönyv módosítását a hatékonyabb fellépés érdekében, továbbá azt, hogy törvényben állítsanak korlátot a kölcsönszerződések magas kamatai elé, és 30 százalékos teljes hiteldíjmutató (THM) felett ne lehessen hitelt nyújtani. Kezdeményezte emellett a készpénzalapú segélyezés arányának csökkentését és a természetbeni segélyezés arányának növelését.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. augusztus 8. 14:30
Augusztus 10-tól 2,89 százalékos kamat mellett kínálja az Otthon Start hitelt az UniCredit Bank, ez...
MEDIA1  |  2026. augusztus 7. 21:18
Váratlan pillanatokkal zárult a Partizán Elemző című műsorának legfrissebb, pénteki adása, melynek v...
ChikansPlanet  |  2026. augusztus 7. 08:00
A városi hőségnek évente 350 ezren esnek áldozatául. Két friss kutatás egybehangzó eredménye szerint...
KonyhaKontrolling  |  2026. augusztus 7. 07:45
A közgazdaságtannak vannak olyan területei, amik elsőre felháborítóan hangzanak, de jobban megnézve...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 10. hétfő
Lőrinc
33. hét
Augusztus 10.
Lusta nap
EZT OLVASTAD MÁR?